Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csíki Tamás: Kegyúri konfliktusok a gödöllői koronauradalomban a két világháború között
Kegyúri konfliktusok a gödöllői koronauradalomban 53 látványban is kifejeződő ismételt birtokbavételével és szakrális helyként való szimbolikus újraerősítésével válaszolt.38 Az uradalom vagy az egyház szegényei Endre Lászlóné, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége gödöllői fiókjának elnöke 1930-ban átiratot küldött a koronauradalom igazgatójának, melyben a szegények háza átengedését kérte. Legutóbbi gyűlésükön ugyanis a nyomorban és ínségben élő öregek támogatásáról határoztak, amit a „Grassalkovich időkből” fennálló intézmény életre hívásával, illetve az uradalom segítségével kívántak megvalósítani. Gödöllő „elaggott szegényeiről való gondoskodást - érvelt Endréné - méltóztassék feleleveníteni oly formán, ahogy azt Grassalkovich Antal herceg szándékolta”. Czitó Győző a minisztérium érveit hangoztatva a kérést egyértelműen elutasította. Az 1842-ben épült szegényház a kiegyezés évében a birtokkal együtt a királyi kincstár tulajdonába került, és - ahogy már korábban is - elaggott szegődményesek elhelyezésére szolgált. Jelenleg (1930-ban) Szvoboda Dénes tanító, valamint uradalmi iparos családok lakják, a volt cselédekről pedig az igazgatóság más módon (kegydíjakkal, segélyekkel) gondoskodik, és a hozzátartozóiknál helyezi el őket. A szegényház körüli konfliktusoknak ekkor már több évtizedes, különböző résztvevőkkel zajló története volt, amiről a minisztérium iratai tájékoztatnak. Sőt, miként látni fogjuk, a szereplők múltinterpretációi az alapítást megelőző évtizedekig nyúlnak vissza. 1870-ben, miután a kincstár az ingatlan tulajdonjogát átvette, a pénzügyminiszter úgy határozott,39 hogy a szegénysegélyezés a koronauradalom számára a továbbiakban nem kötelező. Mégis folytatódott, s központi szabályozása 1894-ben történt meg: mivel a szegényház az uradalom egykori cselédjeit látja el, felvételük, elbocsátásuk, valamint a felügyeleti és az ellenőrzési jog a jószágigazgatót illeti. Ezért - a rendelet szerint - az uradalom a szegényházat a plébániától átveszi, és a kerületi ispán „gondozásába” adja. A 12 nincstelen a segélyeket (napi 7 krajcár) ezt követően a birtok pénztárában veheti fel, már csak azért is, hogy „teljes tudatával bíijanak, tulajdonképpen ki segélyezi és tartja fenn őket”. Gödöllő lelkésze, Odrobenyák Nepomuk János viszont az eddigi gyakorlat fenntartását kérte (fél évszázad óta ő, illetve az elődjei osztják „zsoldot”), mivel annak megváltoztatása a „plébános tekintélyét csorbítaná”, s kérése a vallás- és közoktatásügyi miniszter személyében * * 3® A minisztérium iratai arról keveset árulnak el, hogy e deperszonalizált konfliktusok a személyes interakciókban miként jelentkeztek. A zárdafőnök memorandumában említi, hogy a birtok alkalmazottai részéről „többszöri ízetlenségek fordultak elő, melyek sem az uradalom, sem a zárda előnyére nem válnak”, sőt a szembenállás, miként a rendház emberét megverő csősz példája mutatta, heves és erőszakos indulatokban törhetett ki. MOL. K 184. 3028. cs. 5. t. 70394/1927. 39 A földművelésügyi tárca önállósulásáig a birtokot a pénzügyminisztérium felügyelte.
