Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: Világiak az egyházi reformban. Az erdélyi római katolikus vegyes Státus-gyűlés 1848-ban

Világiak az egyházi reformban 29 és azokat legéberebb figyelemmel a mostani kor miveltségére, minél hamarabb czélszerűen elrendeztetni véleményezte, másik, mely ugyan a közép-tanodákat, az elemi és nép-iskolákat közösíteni nem akarja, azonban ha Kolosvártt a közálladalom egyetemet állítani akarna^1 és annak felállítása iránt a külön vallásfelekezeteket meg­kérdezné hajlandó volna-e a kath[olikus] Státus is a tanulmányi pénzalapból annak felállításához oly arányban járulni, minőben azt mást vallásfelekezetűek teendnék”.s2 A vitatkozás után megfogalmazzák, hogy a „választmány véleménye kö­vetkezőkben összpontosul”, de a megfogalmazott véleményt áthúzzák, így a gyűlésen valószínűleg már nem is ismertették. E kihúzott részben rögzí­tették, hogy a „bizottmány a közös-oskolákat elvileg nem pártolja”. Kitér­nek a kolozsvári királyi főtanoda orvosi és jogi fakultásának tanári fizeté­seire, amely ha az Unió után nem fedezhető a tartományi pénzalapból, abban az esetben fennáll a veszélye annak, hogy az erdélyi fiatalok „e honrész családatyái által meg nem bírható költséggel, vagy még távolabb menni kényszerüljenek”. Ezért is javasolják egy vegyes bizottság létreho­zását, amely e kérdést rendezhetné. Ugyancsak az áthúzott szövegrészben térnek ki arra, hogy miért pártolják az egyházi iskolák létét: „gyermekei a kath[olikus] religióban ne csak taníttassanak, hanem valósággal ki is képeztessenek, mit a közös iskolákban a vallástannak néhány órára számított előadása által éppen nem, hanem, a religióra nem annyira a tudat, mint az életnek feladata lévén, csak úgy reményeidet elérni, ha a nevendékek a tanrendszer összhangzása, és a tanárok egy czélra törekvő lelkes közremunkálása mellett, folytono­san úgy vezettetnek, hogy a saját vallásuk igazságainak magasztossá­gát erejét valóban érezzék”. Ezért is döntenek úgy, hogy a középtanodákat a Státus saját felügyelete alatt fogja megtartani. Hasonló elvek alapján születik döntés a nemzeti és elemi iskolák kérdésében is. A közös főtanoda kérdése tárgyalásának jegyzőkönyvi része mellé egy kérdőjelet tett utólag a jegyző. Ebben, a már át nem húzott részben, egy vegyes bizottság felállításától remélik a megoldást, amely a „nevelési * 52 Marosvásárhely, 1848. augusztus 12. GYÉFKL. Pl. 389. d. 11. cs. 1010/1848. sz. s1 Itt eredetileg két eltérő szövegváltozat szerepelt, mindkettőt kihúzták végül: „1. főtanoda helyébe egy a katholikusok és más vallás felekezetek által aránylag fizetendő pénzerőn felállítandó közös egyetemet óhajt. 2. főtanoda helyébe egy a katholikusok és más vallás felekezetek által aránylag fizetendő pénzerőn az állomány által felállítandó közös egyetemet óhajt.” 52 Az erdélyi katholikus vegyes Status gyűlésnek Kolozsvárott 1848-k év Kisasszony hava 29-kén tartott hatodik üléséből, a Kath[olikus] Status teendőinek előleges megvitatására kiküldött bizottmánynak Jegyzőkönyve. GYÉFKL. EZs. d. I. t/e.

Next

/
Thumbnails
Contents