Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - RECENZIÓK - Jakab Attila: L'Église orthodoxe en Europe orientale au XXe siecle. Sous la direction de Christine Chaillot. Préface par le métropolite Kallistos Ware. Paris, Les Éditions du Cerf, 2009. (Histoire religieuse de l'Europe contemporaine, 5.) 416. old.
Recenziók 143 Törökország, Bulgária, Románia, Csehország és Szlovákia) szélesebb körű vallási/felekezeti demográfiai helyzetét is vázolják.5 6 7 Bulgária esetében hasonlóképpen rövid alfejezet tárgya az állam és az egyház viszonya, a demokráciára való nyitottság és a demokratizálódás, valamint a diaszpóra kérdése. Az Albániát, illetve Csehországot és Szlovákiát ismertető fejezetek szerzői kitérnek az ortodox egyház szociális és nevelési tevékenységére is. Ebben, a magyarázó szójegyzékkel és a szerzők életrajzával záruló, összességében véve informatívnak mondható kötetben a maga döbbenetes tárgyi tévedéseivel és zavarosságával a magyar ortodoxiát ismertető Kiss Etele tanulmánya (amelyet, a szerkesztő szavait értelmezve, eredetileg angolul írt, s azt fordították franciára6) különleges kivétel. Elmondható, hogy a hozzá nem értés iskolapéldája. Ez úgy is értelmezhető, hogy Magyarország az egyetlen ország, ahol a szerkesztőnek fogalma nem volt arról, hogy kit is kérhetne fel szerzőnek. Ennek oka is egyszerű. A témának nincs semmiféle szakirodalma - sem magyar, sem pedig nemzetközi vonatkozásban -, ahogy az egyébként a Kiss Etele által megadott bibliográfiából is világosan látszik. A magyar tanulmány problémássága, megközelítésének különlegessége akkor válik igazán nyilvánvalóvá, ha azt összehasonlítjuk a román szerző ideologikus, ellenben a román ortodoxiát rendkívül kedvező színben feltüntető írásával. Az akadémikus M. Pácurariu, szebeni teológiai professzor ugyanis mindent kerül, ami bármiféle árnyékot is vethetne a Román Ortodox Egyházra. Annál is inkább, mivel számára kétség sem fér ahhoz, hogy a román kereszténység „apostoli” eredetű (András apostol alapította, akit történetesen Konstantinápoly is magának vindikál). Ennek függvényében például szót sem ejt a két világháború között az ortodoxia és az antiszemita Vasgárda mozgalom szoros személyi és ideológiai összefonódásáról,7 átsiklik a második világháború évein (és ezzel együtt a román hadseregnek a Szovjetunió ellen viselt hadjáratán, illetve a zsidóellenes pogromokon8), a kommunizmus évti5 A beidegződések továbbélésének érdekes példája a román M. Pácurariu, aki a romániai vallásfelekezetek nagyságrendjét és nemzetiségi összetételét ismertetve a római katolikusok illetve a reformátusok vonatkozásában szétválasztja a magyarokat és a székelyeket, ellenben teljesen megfeledkezik a románokról, mintha román római katolikusok nem is léteznének az országban. Elképzelhető, hogy a moldvai és havasalföldi (csángó) katolikusokat is egyszerűen magyaroknak tekinti. Akkor pedig teljesen érthetetlen, hogy az illetékes egyházi vezetés miért ragaszkodik annyira a kizárólagos román liturgikus nyelvhasználathoz. 5 Ebben az a meglepő, hogy saját életrajza szerint az ELTÉ-n 1987 és 1993 között francia nyelvet is tanult. Elvileg tehát akár franciául is megírhatta volna a tanulmányát. 7 Ld. pl.: Jakab Attila: A román ortodox egyház, az állam és a társadalom a ’30-as években. In: Kiiá, 2008. 4. sz. 46-51. p. 8 Ld. pl.: Iancu, Carol: La Shoah en Roumanie. Les Juifs sous le régime d’Antonescu (1944-1944). Documents diplomatiques framjais inédits.
