Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Khaled A. László - Szabó Andor - Szili Anna - Szuhánszky T. Gábor: A Döbröközi Metodista Gyülekezet története
116 Egyháztörténeti Szemle XI/3 (2010) Döbröközről, hogy negyedszázaddal később feleségemmel, már mint körzeti lelkészek jelenhessünk meg.” 5. Az ezredforduló előtti negyedszázad története A két világháború között „megtértek”, családjai és ezek leszármazottai adták az 1970-es évek gyülekezetének az alapjait is, mely ekkor egy 60- 70 fős istentiszteleti közösséget jelentett. Ezekben az években jelentek meg a dombóvári református és evangélikus lelkészek is a faluban, akik az oda betelepült híveiket az egyetlen nem katolikus kápolnában, a metodistában gyűjtötték össze. Örömmel vették, ha ezeken az istentiszteleteken a metodisták is részt vettek. Ekkor került közvetlen kapcsolatba a katolikus és a metodista gyülekezet is. Az ökumenikus istentiszteleteken kívül kölcsönös látogatásokat tett a két közösség. A gyülekezet történetében az 1960-70-es évek mély nyomot hagytak. Az első „nagy generáció”, az első nagy „megtérők” lassan eltávoztak örökkévaló Urukhoz. Id. Szabó Andor lelkész ez időben többször mondta: „A fél gyülekezetét eltemettem.” A „nagy generáció” másik felét a 70-es, 80-as években Szuhánszky Gábor lelkész temette el. Annak, hogy ezek az „első megtérők” hitüket nem tudták csak részben továbbadni, több összetevője volt. Ezek közül néhány: Az első és legfontosabb a gyülekezet szórvány helyzete. Nem volt állandó lelkigondozói jelenlét, aki a családi és társadalmi életre nézve is evangéliumi példát élhetett volna a metodista gyülekezet elé. Szükséget szenvedett a közösség a lelkigondozás, a látogatás, a családgondozás területén is. Másodszor, túl gyakoriak voltak a lelkészváltások. Húsz év alatt, 1955 és 1976 között négy lelkész dolgozott a körzetben: Dobos János, Zimre Gyula, Szabó Andor, mellette egy-egy évig Sztupkai Mihály (1974), Gyurkó József (1975), végül Szuhánszky Gábor 1976-tól, majd 1977-1978-ban Sztupkai Mihállyal együtt, majd egyedül 1999-ig. Nem tudott folyamatos gyülekezeti munka kialakulni. A munkamódszerek, adottságok, célok és eszközök túl sokszor változtak. Harmadszor az 1950-1970-es évek társadalmi klímája nem kedvezett a „hívők” fiatal keresztyén családjainak, illetve gyereknevelési elképzeléseinek. Mivel evangéliumi hitű családmodell nem állt közvetlenül rendelkezésre, ezért a fiatalok kissé eltávolodtak a „nagy generáció” „öregnek” tetsző életvezetési módszereitől. Ehhez tartozik negyedszer, hogy az elszigetelődött falu, az 1970-1980-as évek gazdasági fellendülésében anyagilag sikeres gazdái erős példaképpé váltak, és vonzással bírtak a gyülekezeti családok fiatalabb nemzedékének soraiban. A megmaradt gyülekezetei a hetvenes években elsősorban néhány nagy rokonsággal rendelkező család jelentette, és néhány vezető presbiter, laikus igehirdető fémjelezte. Ezek a Bakó-Turai-Komlóczi-Jakab család, a Béndek-Valigula-Dajka család, Balázsék, Virágék, Tolnaiék és a Takács-Simon család. A „nagy generációból” megmaradt laikus prédikátorok az évezred utolsó szakaszában tértek haza Urukhoz: Szili Imre, Gilicze József, Riba Antal. Ők életük szinte utolsó pillanatáig készek voltak a nekik adott tálentumoknak megfelelően szolgálni, részt
