Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Khaled A. László - Szabó Andor - Szili Anna - Szuhánszky T. Gábor: A Döbröközi Metodista Gyülekezet története
A Döbröközi Metodista Gyülekezet története 115 4. 1960-tól az 1970-es évek közepéig (Szabó Andor visszaemlékezése) „Fél évszázada, hogy édesapám, Szabó Andor lelkész 1960-ban az Alföldről elhozott az augusztusi csendesnapokra Döbröközre. Négy gondolat: Több volt a fa az udvaron, nyüzsgött a nép, játszottak a fiatalok, és hol vannak már az akkori szereplők... Édesapám egyébként akkor nosztalgiázhatott, a lelkipásztori pályafutását erre kezdte, 1948- tól 1950-ig volt itt segédlelkész, Kaposszekcsőtől Szakályig járta a körzetet - gyakran biciklivel. Családunk 1965-ben költözött Dombóvárra, 1977-ig szolgált itt immár lelkészként Szabó Andor. Ekkortájt lettem »nagyfiú«, addig fiúiskolába jártam, s a döbröközi csendesnapokon találkoztam ilyen értelemben először lányokkal, egyáltalán gyülekezeti ifjúsággal. Kirándulás velük a hegyre, romantikus alvás a sátorban, zsúfolásig tele kápolna, Hecker Ádám és Zimre Gyula elöl a lelkészek padján, a gyerekek sorban a dobogó szélén ülnek, a kicsiknek már csak ott jutott hely. Az udvari konyhán óriási apparátus, amelyet a kaposszekcsői Hecker Kati néni irányít, ebéd két felvonásban, mert a rozoga asztalok mellé így fértünk el. A menü csirke-gulyásleves, a süteményeket összehordták az asszonyok. Valami képet kell adnom a kápolnának a kezdetek óta változatlan belsejéről is. A falra írt igeversek, a szószék, a padok, a kispárnák avitt hangulata, ódon szaga ma is jelzi a döbröközi múltat, merevséget, változatlanságot. Nem mondom, hogy a tanévek alatt sűrűn jártam volna ki apámmal. De az aratási hálaünnepélyek - a metodista egyháznak akkor még inkább sajátos, Amerikából hozott őszi ünnepségei, szeretetvendégségei, körzeti alkalmai nekem, a jóétvágyú, szegény, nagycsaládos lelkészgyereknek feledhetetlen vasárnapok maradnak. Úgyszintén a szemem előtt van a régi vaskályha, amelyben a téli kiérkezés idejére már izzott a kátrányszagú tűzifa. Gilicze Józsi bácsit prédikálni is többször hallottam, negyven évvel később sokat beszélgettem róla a fiával, aki ugyan nem rajongott a »hívőkért« - Döbröközön ez terminus technikus a metodistákra -, de elismerte, hogy apjának volt valami nemes titka. Emlékszem még a tájszólású Riba Antalra, a jámbor Szili Imrére és - finoman szólva - a gyülekezetben is hangadó feleségére, Vilma nénire. Általában ők láttak vendégül - a vonatos korszakban nem tudott az ember azonnal rohanni haza a kocsival... Megjegyzendő, hogy már tinédzserszemmel - minősítés nélkül - éles különbséget láttam, éreztem a döbröközi meg a - számunkra úgyszintén szórvány - kaposszekcsői gyülekezet lelkisége között. A körzet 1966-ban Pannónia motorkerékpárt, 1972-ben pedig Trabantot kapott, mindkettő lényegesen »korszerűsítette« a szolgálatvégzést. 1974-ben bekövetkezett az egyházszakadás, eltűntem én is
