Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szűcs Zoltán Gábor: "Hogy Isten Fijai légyünk". Egy református köznemes élete halottbúcsúztatók tükrében
64 Egyháztörténeti Szemle XI/3 (2010) „minteggy természeti vonszódással” megalapozott jelenség. Ezért figyelhető már meg a felnőtteket „majmoló gyermekek” játékaiban is (amire Majoros a biztonság kedvéért Cyrus perzsa birodalomalapító életére vonatkozó történelmi példát is felhoz Justinusra hivatkozva), s ezért tisztelték a régi rómaiak őseiket éppúgy, mint ,,a’ mi Őseink és azoknak Fejedelmeik is” a sajátjaikat. S ezért kell fennmaradnia az egyenlőséghívők ellenére is ennek a társadalmilag egyébként is hasznos, mert „nemes vetélkedésre, jeles tettekre, ’s a’ haza szeretetére” ingerlő intézménynek. Amivel kapcsolatban azért Majoros Juvenalisra hivatkozó intést is megenged magának, melynek magyar „fordítása” szerint „Mit ér ditsekedni Őseid képével, / Régi nemzetséged pompás tzimerével?/ Ha Árpád ’s Hunyadi képe alatt ülve / A’ vétkek áljában torkig vagy merülve / Ha szívedből minden jóság ki van zárva, / így már famíliád te miattad árva.” Ezt követően fejti ki négy részre bontva a propositio a beszéd Szemere Albert életével demonstrálható összetett témáját (quaestio coniuncta). Az első szerint az igazi nemes „Igyekezik elméjét a’ Tudományok által kimívelni”, aminek oka, hogy az ember több puszta állatnál, egyúttal „okos valóság” is, akinek ezért mind „természetes késztetése”, mind „belső kötelessége”, hogy „okosságát, elméjét kipallérozza.” S ennek jeleit láthatjuk már a gyermekkorban, hivatkozik Majoros ezúttal is a gyermekség példájára. Majd felidézi a „déli szigeteknek nyomorúlt lakosait”, akik tanulni vágyásból sereglenek a partra az európai hajókat megtekinteni, s az összetalálkozó emberek között szokásos „mi újság?” kérdést is a tanulni vágyással magyarázza. S - ezúttal megnevezetlenül ugyan, de mégis - Rousseau-val polemizálva azt állítja, hogy ama „18- dik Század elein” élt tudós „Herosztratus igyekezete” ellenére sem lehet letagadni a tudás számos „felséges hasznait”, legfeljebb azt kell elismerni, hogy „minden dolognak [...] van rossz oldala”. S nemcsak a görög és a római nagyságot vezeti vissza a tudományra, nemcsak a „pallérozottabb nemzetek” rangjának biztosítékaként látja a tudományt, de kijelenti azt is, hogy a tudomány „boldogítja” és „nemesíti” az embert, aminek szemléltetéseként arra kéri hallgatóit, hasonlítsák össze magukban „az ötnél tovább számlálni nem túdó Irokészt, vagy Hottentottát a’ nagy Newton, vagy Kánt” személyével. Mert, idézi még fel Ovidius sorait, ,A’ tudomány által kimívelt elmének / Indúlatai is szelídek levének”. A propositio második eleme a „jó szív” szükségessége, ami nélkül a tudomány mit sem ér, sőt veszélyessé is válhat, s amely fogalom alatt Majoros „mind azon virtusokat” érti, amelyek „szokták ékesíteni az embereket, és a’ mellyekkel az ember ékessége a főldnek”.33 E „virtu- sok”a másik emberrel való együttérzésen alapulnak, és mivel a példa - idézi fel azt az antik gyökerű gondolatot - jobban tanít, mint „minden 33 33 Tóth Ferenc erkölcstudományában is azt olvashatjuk, hogy a „jó tudomány” nem ér semmit ,jó erköltsök” nélkül. Ld. Tóth, 1817. X. p.
