Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Forgó András: Görög szertartású püspökök a 18. század végi magyar országgyűlésen

Görög szertartású püspökök a 18. század végi magyar országgyűlésen 47

sa, mely végül mégsem gátolta meg a főpapok országgyűlési megjelenését. Szembetűnő, hogy a görög katolikusok esetében maga a prímás fejtett ki ellenállást. Az uniált egyházakról alkotott korabeli merev szemlélet ezek szerint erősebb volt, mint az a törekvés, hogy az egyházi rend pozíciója az új latin püspökök és káptalanok befogadása mellett a görög katolikusok meghívásával is erősödjön. Az viszont már természetesnek tekinthető, hogy az ortodox püspököknek a katolikus főpapokkal történő egyenjogúsítása ellen is a prímás emelt szót. Ez azonban - nyilvánvalóan az 1792. évi 10. törvénycikk egyértelmű rendelkezése miatt - nem irányult a püspökök országgyűlési részvételének megakadályozására. Ezért állhatott elő az a szokatlan helyzet, hogy a magyar- országi katolikus klérus feje egyértelműen állást foglalt a görög katolikus püspökök országgyűlési részvétele ellen, míg később az ortodox főpásztorok meghívása ellen az erre vonatkozó világos törvényi szabályozás miatt nem tiltakozhatott.

De fontos tanulsága az áttekintett eseménysorozatnak az is, hogy az uralkodói meghívó a 18. század végén sem (vagy inkább különösen akkor nem) jelentette automatikusan a diéta befogadását. Pálffy kancellár óvatos politikája jól tükrözi a kancellária félelmét a rendek várható ellenállásától, de a nádor idézett kifakadása is egyértelműen jelzi, hogy az ügyben indokolt volt a körültekintés. Az, hogy a vizsgált időszakban végül is csak a görög katolikus püspököknek sikerült ország- gyűlési üléshelyük és így a rendiségen belül elfoglalt pozíciójuk egyértelmű megszilárdítása, a rendszeres bizottságok operátumainak évtizedes félretolásával magyarázható.