Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Forgó András: Görög szertartású püspökök a 18. század végi magyar országgyűlésen

Görög szertartású püspökök a 18. század végi magyar országgyűlésen 47 sa, mely végül mégsem gátolta meg a főpapok országgyűlési megjelené­sét. Szembetűnő, hogy a görög katolikusok esetében maga a prímás fejtett ki ellenállást. Az uniált egyházakról alkotott korabeli merev szemlélet ezek szerint erősebb volt, mint az a törekvés, hogy az egyházi rend pozíciója az új latin püspökök és káptalanok befogadása mellett a görög katolikusok meghívásával is erősödjön. Az viszont már természe­tesnek tekinthető, hogy az ortodox püspököknek a katolikus főpapok­kal történő egyenjogúsítása ellen is a prímás emelt szót. Ez azonban - nyilvánvalóan az 1792. évi 10. törvénycikk egyértelmű rendelkezése miatt - nem irányult a püspökök országgyűlési részvételének megaka­dályozására. Ezért állhatott elő az a szokatlan helyzet, hogy a magyar- országi katolikus klérus feje egyértelműen állást foglalt a görög katoli­kus püspökök országgyűlési részvétele ellen, míg később az ortodox főpásztorok meghívása ellen az erre vonatkozó világos törvényi szabá­lyozás miatt nem tiltakozhatott. De fontos tanulsága az áttekintett eseménysorozatnak az is, hogy az uralkodói meghívó a 18. század végén sem (vagy inkább különösen akkor nem) jelentette automatikusan a diéta befogadását. Pálffy kan­cellár óvatos politikája jól tükrözi a kancellária félelmét a rendek vár­ható ellenállásától, de a nádor idézett kifakadása is egyértelműen jelzi, hogy az ügyben indokolt volt a körültekintés. Az, hogy a vizsgált idő­szakban végül is csak a görög katolikus püspököknek sikerült ország- gyűlési üléshelyük és így a rendiségen belül elfoglalt pozíciójuk egyér­telmű megszilárdítása, a rendszeres bizottságok operátumainak évti­zedes félretolásával magyarázható.

Next

/
Thumbnails
Contents