Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Marosi István: Görög katolikusok Bereg vármegye Tiszaháti járásában
38 Egyháztörténeti Szemle Xl/1 (2010) Bereg vármegye Tiszaháti járása már az alföldi régióhoz tartozott. Mint periférikus területet a szegénység jelentősen megviselte. De azt meg kell állapítani, hogy a szegénység, a földhiány a Szerednye- Munkács-Tiszaújlak vonaltól délnyugati irányba nem jelentett akkora problémát, mint a vármegye hegyvidéki járásaiban. Ezen a területen két járás (Tiszaháti és Mezőkaszonyi) teljes egészében, egy (a Munkácsi) pedig félig terül el. Ezekben a járásokban a magyar lakosság volt domináns többségben. Ez még akkor is igaz, ha tudatában vagyunk annak, hogy a szinte minden görög katolikus közösségben kétnyelvű (ruszin-magyar) szertartásvégzés volt. Minden bizonnyal egy átmeneti zóna része volt ez a térség, a Hajdúdorog központú magyar liturgikus mozgalom hatósugarába került nyírségi és szabolcsi területek, és a Hegyvidéki tisztán ruszin területek között. Ezekben az egyházközségekben, s a vármegye zömében magyarok lakta járásaiban minden bizonnyal a magyar tudat volt a jellemző a szertartás ószláv nyelve mellett. így kulturálisan sem került abba a helyzetbe a lakosság, hogy a magyar nemzeti ébredés politikai és gazdasági hatásainak eredményeként idegen testként érezze magát,2 24 mint mondjuk a ruszin érezhette. nek végső következménye az ország szétdarabolása lett Trianonnal bezárólag. Ennek érvei és részletes, dokumentumokkal alátámasztott leírása megtalálható: Botuk József: Hármas kereszt alatt. Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig. (1646-1997) Bp.-Beregszász, 1997. 135- 162., 162-214. P- A skizmamozgalom lefolytatását, történelmi hátterét feldolgozta: Gönczi Andrea: Ruszin skizmatikus mozgalom a XX. század elején. Ungvár-Beregszász, 2008. 24 A ruszin nemzetnek a magyar társadalomban idegen testként való érzetére jelentős vélemény a következő elemzés: „Történetileg tekintve a felfokozott belső és interregionális (sőt interkontinentális) vándormozgalom első nagy hulláma a XIX. századra, arra az időszakra esett tehát, amely a modern európai nemzet megteremtésének, illetve a nemzet-állam építését célzó erőfeszítéseknek is helyt adott. Mindezen folyamatok egyik döntő mozzanatát - Ernest Gellner tézisét magunkévá téve - abban látjuk, hogy a piaci gazdaság, a polgári társadalom, valamint az alkotmányos-liberális állam triászában kikristályosodó modernitás előfeltételezi, egyszersmind elő is segíti a kulturális egyneműsödést. A folytonos növekedési kényszer, fejti ki Gellner egyik rövidebb írásában, a hagyományok szakadatlan megtagadására, vagyis véget nem érő újításra-megújulásra szorítja mindezen társadalmakat. Az innováció előfeltétele a szüntelen foglalkozási mobilitás [...] Az eltérő munkahelyek közötti mozgás képessége és - esetenként - a más társadalmi pozícióban levő emberekkel történő kommunikálás és együttműködés azt kívánja meg egy ilyen társadalom tagjaitól, hogy képesek legyenek szóban és írásban formális, pontos, kontextustól független módon kommunikálni - más szóval művelt, írástudó, az üzenetek rendezett, normákhoz igazodó előadására képes emberek kell hogy legyenek. [...] A modern társadalom tagjának általános jellemzői: írástudó, mobil, formálisan egyenlő; mindezt áthatja a merőben képlékeny, folytonos, úgymond részeire esett egyenlőtlenség és egy közös homogén kultúra, melyet az írni-olvasni tudás hordoz, és az iskola sajátíttat el.” Gyáni Gábor: A vándorlás, mint kulturális jelenség. In: Demográfia, 2003. 4. sz. 375-383. p.
