Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bartucz Mariann: "Minek a pap az ország gyűlésében?" Antiklerikális iratok az 1790/91-es országgyűlésen
„Minek a pap az ország gyűlésében?” 21 a világiak részéről vizsgáljuk a kérdést. Szem előtt kell tartani, hogy a vádak nem az egész papságra voltak érvényesek, hiszen szép számmal voltak olyanok is, akik látták a hibákat, és ők maguk is harcoltak ezek kiküszöböléséért. Maga Batthyány József prímás is hajlandó volt bizonyos engedményekre, az persze megint más kérdés, hogy egy bizonyos határon túl nem akart engedni, és az így kialakult „állóharc” miatt sokak szemében ő is ellenszenvessé vált. Az írók olykor dogmatikai dolgokba is belekötöttek, amelyek joggal válthattak ki megbotránkozást mind a papságból, mind pedig a hívőkből (Például Laczkovics János gúnyirata« esetén). Felmerülnek olyan részletekbe menő kérdések, mint például miért kell a templom, hiszen az Istent nem lehet négy fal közé zárni, vagy hogyan képes a pap a bort és az ostyát „átváltoztatni Istenné”, hiszen életet teremteni egyedül Isten tud« stb. De hogyan reagált minderre a klérus? Voltak olyanok, akik látták a változtatás szükségét, és beálltak az újítani kívánók közé, úgymint például Verseghy Ferenc, Révai Miklós vagy Koppi Károly, aki már az 1770-ben az egyháziak számának csökkentését javasolta. Akik viszont teljes mértékben elzárkóztak minden reform elől, azok Szaitz Leó szervita rendi szerzetessel, az egri hittudományi akadémia tanárával az élen felvették a harcot az „aufklárungsz-fantasztákkal” szemben. Ő a katolikus érdekeket a legjobban a felvilágosodástól, az annak szolgálatában álló szabadkőművesektől, az újmódi filozófusoktól és a protestánsoktól féltette. Nagy harcosa volt a hazánk nemzeti jellegéért küzdő mozgalmaknak, de amennyiben az már katolikus érdekekbe is ütközött, felhagyott vele. Kijelentette, hogy ha az akkor tervben lévő magyar tudós társaság „szabadkőművesek bandája találna lenni”, ő minden újítás elől elzárkózik. A protestánsokat egy kategóriába helyezte a szabadkőművesekkel, a reformációt a köznép tudatlanságának tulajdonította, amely „abban az időben mind a világiak között, mind a papok között is mód nélkül elhatalmazott vala, s melyre igen nagy szabadságot adott vala az új reformáczió kivált a papoknak és a nagy uraknak, a papoknak a fajtalan életre, a nagy uraknak erre is és egyszersmind az egyházi jószágoknak elfoglalására is.”« Ő reagált Battyhány Alajos műveire, polemizált Trenkkel, sőt még saját paptársaival is. Sokszor olyan módon adott feleletet, hogy azt bizonygatta, a protestánsok sem „jobbak” a katolikusoknál. Az 1790/91. évi diétán folyó, a publicisztika változatos eszköztárát is felvonultató hosszú harc a két konfesszió között végül a protestánsok, illetve az őket támogató világiak javára dőlt el, bár még korántsem ért véget. Bár a klerikusok, Battyhány prímással és Kollonich László kalocsai érsekkel az élen többször is próbálkoztak az uralkodónál, hogy a döntést megmásítsák, nem értek el sikereket. A protestánsok megerő- 43 * 45 43 A keresztény vallásban magát oktattatni vágyódó utazó ember. In: Benda, 1957- 396. p. « Uo. 45 Ballagi, 1888.649. p.
