Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Marosi István: Görög katolikusok Bereg vármegye Tiszaháti járásában
Görög katolikusok Bereg vármegye Tiszaháti járásában 33 A honfoglalás-kori szláv őslakosság vallásának a megállapítása és meghatározása nehéz feladat. Egymásnak ellentmondó (sok esetben ideológiai és nemzeti érzésektől fűtött) publikációk születnek. Istenhitükről azonban az biztosan elmondható, hogy nem voltak keresztények, hiszen a szlávok megkeresztelkedése 988-ban történt és Vlagyimir nagyfejedelem (980-1015) nevéhez fűződik. Éppen ezért a magyar honfoglalás-kori szláv lakosság minden bizonnyal pogány istenhitet vallott.1'* Nem szeretnénk eltérni a témánktól, csak érvelni szeretnénk amellett, hogy az Északkeleti Kárpátok vidékén a 14-18. században jelenlévő bizánci szertartási! lakosság nagy valószínűséggel nem azonos azzal a szláv népességgel, melyet a honfoglaláskor találnak a magyarok a Kárpát-medencében. Munkánk szempontjából az a tény a fontos, hogy a Vereckei-hágó, vagy régi nevén Orosz-kapu arra utal, hogy a Galíciából érkező lakosság később, a középkorban jelent meg a térségben, magával hozva saját vallását, bizonyos kezdetleges egyházszervezetét. Ennek a ruszin beszivárgásnak az egyik színtere az általunk vizsgált Bereg vármegye, amely ennek a megnevezett útvonal mentén feküdt. A tatárjárás után megindult betelepítés a fentebb említett vonaltól távolabb, egészen a Tisza vonaláig lejöhetett, sőt valószínűleg egész Szabolcs vármegyébe és az Alföldön Kecskemétig jelen voltak szórványosan a beszivárgott ruszin telepesek. A jelenlegi Magyarország, s a trianoni döntéssel elszakadt Felvidék, Kárpátalja és Partium területének jelentős görög katolikussá- ga azonban elmagyarosodott. Egyre nagyobb teret kapott a magyar nemzeti ébredés, a közigazgatási rendszer kialakulása, amely feltételezte a magyar tudatot és elkötelezettséget. Legerőteljesebb megnyilvánulása a 19. század második felében, főleg a kiegyezés utáni időszakban jelentkezik. A ruszin nép őseitől örökölt, az uralkodó nemzet iránti lojalitása vezette a magyar nemzettel való egységre. A 19. századi nemzeti ébredés egyben asszimilációt is kiváltott a térségben. Az elmagyarosodott szláv lakosság a Tokaj-Nyíregyháza-Mátészalka-Szatmárné- meti vonaltól északra, a Kassa-Ungvár-Munkács-Nagyszőlősig terjedő sávra tehető. A 18. század közepén meginduló gazdasági és létszámbeli gyarapodás ez utóbbi vonaltól északra elősegítette a ruszin népesség fejlődését, ami a magyarság jelenlétét ebben a térségben csak a városokban teszi túlnyomó többséggé, a magyar tudattal rendelkező tömbben élő görög katolikusság lejjebb húzódik az Alföld irányába 10- 20 kilométerrel.‘5 A hegyvidéki térségben kulturálisan és vallásilag megerősödik a szláv népesség. Ebben az időben építik a gótika és barokk stílusjegyeit magukon hordozó fatemplomokat.14 * 16 A szláv hatás a fentebb említett, két vonallal közrefogható térségben is érzékelhető. 14 A szláv jelenlétről inkább állná meg a helyét az a hipotézis, hogy déli szlávok (fehér horvátok: Beheűek, A. III.: Pycnm, gens fidelissima. Y>Kropo/!, 2001. 38-44. er.) éltek a térségben a honfoglaláskor, akik a 6. században elindult szláv népvándorlással érkeztek a térségbe. Vö. 9. sz. jegyz. Vö.: Thaler-Zsidi, 2007.6. p. 16 Uo.
