Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Marosi István: Görög katolikusok Bereg vármegye Tiszaháti járásában

32

Egyháztörténeti Szemle XI/1 (2010)

követtek.12 Jelentős egyháztörténészek, mint például Pirigyi István szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a bizánci szertartásúak lettek volna többségben Magyarországon.^ Sokkal inkább az volt Szent László királynak a szándéka, hogy Magyarország presztízsét emelje a keresztény Nyugaton. Ennek egyik része a kereszténység terjesztőinek a szentté avatása (Szent István, Szent Imre, Szent Gellért), másik pedig elhatárolódás a bizánci kereszténységtől, s nyílt felvállalása a nyugati hitnek.

Az a tény, hogy bizánci szertartású püspökség nem jött létre Magyarországon egészen az ungvári unióig (1646), sőt inkább a Mária Terézia általi létrehozott Munkácsi Egyházmegye felállításáig (1770), egyértelműsíti azt, hogy az országban a nyugati kereszténység felülemelkedett és a keleti, bizánci hagyományokat magába olvasztotta. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy azok a keleti keresztények, akik Magyarországon a középkor végén megjelentek, kívülről jöttek a térségbe népmozgás következtében. Galíciából a ruszinok, Havasalföld felől a románok, a Balkán irányából a szerbek és görögök.

A Kassa-Eperjes-Ungvár-Munkács-Huszt-Máramaros vonal környékéig beszivárgott szláv lakosság jelenléte bizonyítja, hogy a ruszinok és a keleti szertartásúak nyugati hierarchia kiépítése után érkezhettek az előbb említett tények összevetése miatt.

Fontos lehet számunkra az a tény is, hogy az árpád-kori időből csak bizánci-görög hagyományra épülő kolostorokról tudunk, nem pedig egyházszervezetről. Nehéz lenne elképzelni, hogy a Kijevi Rusz megke- resztelkedésével egy időben elterjedt keresztény egyházszervezet és kolostori hálózat működhetett volna az orosz területeken. Mégpedig olyan tekintélyű, amely egy szomszédos ország teljesen más hagyomány szerint alakuló egyházára képes lett volna hatást gyakorolni. A keleti kereszténység sajátos vonása pedig, hogy a nép-nemzeti hagyományokat a liturgikus nyelv használatában megjeleníti. Európában a reformáció hozott újdonságot ezen a téren, de a keleti világban ez egyértelmű volt. Vegyük példaként a liturgikus nyelvhasználatot. A bizánci térítők által megkeresztelt népek nem végezték szertartásaikat görög nyelven, szemben a római egyház latin liturgikus nyelvével. Ha tehát a térségben jelen volt a nem latin nyelvű keleti kereszténység, (térségünkben a ruszin nyelvű, Magyarország egyéb területein említhetjük a szerbeket és a románokat is) azok későbbi időben jöhettek a térségbe. Több száz éven keresztül egyházszervezet nélkül nehezen elképzelhető bizánci kereszténység megmaradása. A nyelvi-nemzeti többszínűség (román, szerb, ruszin) is azt mutatja, hogy nem homogén egységként vannak jelen, hanem a már említett népmozgások következtében. * *

12 Budai Ésaiás: Magyarország históriája. I. köt. Pest, 1883.117-118. p.

*3 Szent László törvényeiben a papi nősülést és a böjti fegyelmet tárgyalják. Ebben az időben már csak a bizánci egyház maradványai vannak meg Magyarországon. Ezzel a zsinattal lett visszaszorítva a görög szertartás.