Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Papp István: Fehér Lajos és a magyar református szellemi örökség
Fehér Lajos és a magyar református szellemi örökség 93 málni, mint egy teljesen újat felfuttatni, ezért alig két héttel a tulajdonosváltást követően Kodolányi hosszú vezércikkben igyekezett megmagyarázni, hogy a Tiszántúl igenis hű marad a magyar református hagyományokhoz. Mivel a lapban publikáló népi írók zömmel nem egyházias formában, különösen nem kegyességi alapon hívő emberek voltak, így Kodolányi azt igyekezett bizonyítani, hogy nem a látványos külsőséges vallásgyakorlás, hanem a belső, mély meggyőződésből táplálkozó hit jellemzi a népieket: „Hiszen sokan nem tudják, nem is tudhatják, hogy a népi írók túlnyomó többsége református. Ők ezt nem szokták hangoztatni. Inkább tetteikben, műveikben, szellemükben nyilatkozik meg a kálvinista jelleg, pontosabban a kálvinista tartalom. Nem abban kálvinisták, hogy homlokukra írják kálvinista voltukat, vagy mellükre öltik széles, virító szalag gyanánt, hanem abban, hogy valamennyien konokul hisznek küldetésük isteni eredetében, sorsuk az Isten e szegény szőlőjének művelésében, amit Magyarországnak neve- zünk.’ü Ezen álláspontból következett, hogy a következő hetekben a lap hasábjain megszaporodtak a református egyház, a gyülekezetek mindennapjaival foglalkozó írások. A bevezetésként idézett cikk két nappal Kodolányi gondolatait követően látott napvilágot a Tiszántúli hasábjain. Szerzője nem írta alá a nevét, s aligha tudtuk volna azonosítani, ha ő maga nem hívta volna rá fel a figyelmet három és fél évtizeddel később papírra vetett emlékiratában. A memoár írója az alábbi módon idézte fel újságírói pályája korai riportját: „Három riportom őrizgetem ma is meleg szeretettel. Az egyiket Balla Péterrel készítettem, aki a debreceni nyilastelepi református templomban a gyülekezetét régi magyar zsoltáréneklésre tanította. »Tudjuk magyarul énekelni a zsoltárt, mint őseink« - hangoztatta. Két régi, szépséges dallamú dicséretre tanított meg bennünket Balla Péter a debreceni »öreg« énekeskönyvből. Már az akkori, 40-es évek nemzedéke sem ismerte ezeket. A riport elején és végén fakszimilében közöltem mindkét dicséret kottáját és szövegét az újságban.”5 Az emlékirat és a cikk szerzője Fehér Lajos, a Kádár-korszak egyik vezető politikusa. 1974-ig volt a Politikai Bizottság tagja, 1962-től miniszterelnök-helyettes is. Elsősorban, mint az 1960-as, 1970-es évekbeli új gazdasági mechanizmus, ezen belül is a mezőgazdaság és az élelmiszeripar egyik legfőbb patrónusaként tartja számon a történetírás. 1974-es kényszerű nyugdíjaztatását követően több éven át tartó szívós, aprólékos munkával készítette el pályájának összegzését születésétől kezdve az 1954-es pártkongresszusig. Ebből a memoárból az 1945-ig terjedő szakasz jelent meg több kiadásban is. Ezek után teljes természetességgel adódik a kérdés: Miért idézte fel ezt a zsoltáréneklésről szóló cikket egy vezető kommunista politikus, 4 4 Kodolányi János: A kálvinizmus szellemében In: Tiszántúl, 1941. december 14.1. p. s Fehér Lajos: így történt. Bp., 1979. (továbbiakban: Fehér, 1979.) 157. p.
