Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Papp István: Fehér Lajos és a magyar református szellemi örökség
92 Egyházfürténeti Szemle XI/2 (2010) Balla Péter vezetése nélkül. Az asszonyoknak jobban megy. De kétszeri-háromszori próbálkozás után biztosan énekel az egész gyülekezet. - Utoljára - élesedik ki Balla Péter hangja - vegyük át még egyszer, ezt a két régi szép magyar éneket, amit máma tanultunk. A félóra letelt. Az előadás után csillogószemű asszonyok, öreg emberek vették körül s szorongatták a lelkes fiatalember kezét, s búcsúz- kodtak tőle: »Békesség Istentől.« Legközelebb jövő vasárnap délelőtt tartja, illetve folytatja előadását Balla Péter ugyanabban a templomban, nyomban az istentisztelet után.” I. A Tiszántúl című, Debrecenben megjelenő napilap 1941. december 16-i számában olvashatták e riportot1 a kálvinista Róma lakosai. Az újságot alig több mint két héttel korábban vette át a népi írók egy csoportja, akik közül Kodolányi János határozta meg legerőteljesebben az lap karakterét. Rajta kívül Juhász Géza, Németh László, Pálóczi Horváth Lajos, Szíj Gábor és Veres Péter alkotta a szerkesztő-bizottságot.2 3 A felelős szerkesztői teendőket a Budapesten élő Kodolányi helyett Simándy Pál látta el, aki eredetileg Gombos Ferenc néven református lelkészként kezdte pályafutását, és a palástot letéve szegődött a népi mozgalom szolgálatába. Aligha véletlenül esett rá a választás, hiszen a Tiszántúl fejlécén református szellemű politikai napilapként ajánlotta magát az olvasók figyelmébe, mielőtt a népiek megszerezték volna. A lapot 1941. november 30-a előtt a Debreceni Református Lapkiadó Társaság Kft. adta ki, s ezekben a lapszámokban tudatosan hangsúlyozták a politikai távolságtartást, és sokkal inkább a hitbuzgalmi megközelítés érvényesült. A tulajdonosváltással megváltozott a lap irányvonala is, ezt jelezte, hogy ettől fogva „A népi Magyarország független lapja” felirat szerepelt a fejlécen. A szerkesztőbizottság azzal a határozott szándékkal vette meg az újságot, hogy a debreceni hagyományokra támaszkodva a népi mozgalom számára napilapot is biztosítson a fővárosban megjelenő hetilap, a Szabad Szó mellett. Kodolányi János programadó cikkében úgy fogalmazott, hogy „Ellentéteket áthidalni magyar és magyar között az élet minden területén: ez a legégetőbb tennivaló. Öntudatot, önbizalmat ébreszteni minden magyarban, kicsinyben-nagyban egyaránt, ez a legsürgetőbb kötelesség.”3 A nagy nekibuzdulással munkához látó népi írók azonban igen hamar szembesültek azzal a ténnyel, hogy a Tiszántúl markáns politikai irányváltása nem feltétlenül esik egybe az eddigi olvasók és előfizetők igényeivel. Mivel egy már működő, bejáratott lapot könnyebb átfor1 „Jézus születtél idevességünkre”. „Öreg” zsoltárokat tanít a nyilastelepieknek Balla Péter”. In: Tiszántúl, 1941. december 16. 5. p. 2 Tiszántúl, 1941. november 30. 13. p. A lap sorsáról rövid összegzést ad: Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. New York, 1983. (továbbiakban: Borbándi, 1983.) 284. p. 3 Kodolányi János: Debrecentől Debrecenig. In: Tiszántúl, 1941. november 30.1-2. p.
