Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Papp István: Fehér Lajos és a magyar református szellemi örökség

Fehér Lajos és a magyar református szellemi örökség* Papp István „Ritka élményben volt része vasárnap a nyilastelepi egyházrész templomjáró gyülekezetének. Balla Péter tanította a híveket igazi zsoltáréneklésre. Most másodszor jött el Debrecenbe a fiatal kon- venti énekügyi tanár. Lányok, asszonyok padsora zsúfolásig meg­telt. Férfiak is sokan jöttek, jóval többen, mint a múlt vasárnap. Úgy látszik, az emberek megszerették az igazi: a régi magyar zsol­táréneklési módot. Tudta is mindenki a CXXXVI. zsoltárt, amelyet a múlt alkalommal tanultak meg. Felállva énekelte el a gyülekezet, majd leülve elismételte. Ma nem egy, hanem három éneket kell megtanulnunk - kezdte Balla Péter. - Csak félóra áll rendelkezésünkre. Először a CXLI. zsoltárt fogjuk megtanulni. Úgy kezdődik, hogy »Tehozzád kiáltok Úristen...« A szöveget olvassuk először hangosan együtt. Majd éneklés következik. Nemsokára már megy az ének. Minden­kinek megjön a hangja. - Most egészen rövid tanítás essék az igazi éneklésről - szakítja félbe az éneklést Balla Péter. - Mi a titka en­nek? A fülünk mondja meg, hogyan kell énekelnünk. Úgy, ahogy beszélünk. Juttassuk érvényre a magyar beszéd belső lüktetését, fe­szítő erejét. Érvényesítsük a hangsúlyos és a hangsúlytalan beszé­det. Hosszú hangot hosszan, rövidet pedig röviden énekelünk. Tud­juk magyarul énekelni a zsoltárt, mint őseink. - Mit is mondott Luther: »Szükséges, hogy németeknek német zsoltárt adjunk.« Hát mi nem németek, - magyarok vagyunk. Magyar zsoltárt adunk ma­gyaroknak. Két dicséretet tanított még Balla Péter a gyülekezetnek. Mind a ket­tő nagyon régi. Ma már senki sem ismeri. A debreceni »Öreg« éne­keskönyvből valók. Az egyik igy szól: »Jézus születél idevességünkre, Amint régenten vala ígérve. Atyaistennek nagy szerelme Emberi nemhez tetszik ebbe kegyessége.« Mondjuk a szöveget együtt. Kétszer-háromszor elismétlik. Balla Péter énekli először a dallamot - egyedül. Különös a dallama, kü­lönös a ritmusa első pillanatra, de nagyon szép. Hatalmas a másik dicséret is. Az is nagyon régi. Szintén 1778-ból. így hangzik: »Semmit se bánkódjál Krisztus szent serege Mert nem árthat néked senki gyűlölsége. Noha e világnak rajtad dühössége De nem hágy szégyenben Krisztus ölelsége...« Először a lányok, asszonyok éneklik tiszta, üde hangjukon. Eleinte félénken. Utána csak a férfiak. Majd együtt. Végül a karmester, Készült az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíjának támogatásával.

Next

/
Thumbnails
Contents