Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csohány János: Leo Thun egyházpolitikája

86

Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010)

egyházra azonos állami törvények vonatkoztak, egyházalkotmányuk gyakorlatilag megegyezett, a teológiai áramlatok is hasonlóan hatottak mindkét egyházra, tehát ezek a kifejezetten egyházi szempontok sem voltak elhanyagolhatók. A szlovák nacionalisták viszont csupán a magyarosítás veszélyétől tartottak. Ebben őket a pánszlávizmus erősítette, aminek volt az orosz cári kormányzat által támogatott titkos vonala, és volt egy ausztroszláv szárnya, amely Ausztria keretén belül óhajtotta a birodalomban élő szlávokat egyesíteni, el odáig, hogy a magyar államiság keretéből is kivonja, és közvetlenül Bécs fennhatósága alá rendelje területüket. Ehhez az irányzathoz tartozott Kollár, Kuzmány, Ludovit Stúr (1815-1856), Michal Miloslav Hodza (1811-1872), Josef Miloslav Húrban (I817-1888), az utóbbi két evangélikus lelkész létére nem csupán szóban és írásban küzdött az unió és a „magyarizmus” ellen, hanem 1848-49-ben szabadcsapatot szervezve fegyveresen is.8 9

Kuzmány is hivatalt vállalt a felvidék megszállása után a cs. kir. polgári közigazgatásban, 1849 márciusában pedig hódoló küldöttséget vezetett a császárhoz, megköszönte az olmiizi alkotmányt és kérte, hogy a szlovákok lakta területeket vegye ki a császár Magyarország területéből, és csatolja közvetlenül a birodalomhoz, mint koronatartományt. Ezért tartotta tanácsosnak 1849 áprilisában, amikor a magyar honvédség felszabadította a Felvidéket, hogy Bécsbe menekíiljön.9 Valójában tehát egyházi köntösbe öltöztetett nemzetiségi küzdelemről volt szó. Arról viszont a szlovák nemzeti érzéstől vezérelt evangélikus lelkészek is elfeledkeztek, hogy a magyarságnak is meg kellett vívnia a jozefinizmus idején (1780-1790) és majd 1849 után a maga nyelvhasználati küzdelmét, mert rá a német nyelvet akarta az osztrák összbirodalmi eszme rákényszeríteni. Ami a pánszlávizmust illeti, azon a téren is megvolt a valóságos veszély, ami Magyarország integritását fenyegette. Azt sem voltak hajlandók tudomásul venni a szlovák hazafiak, hogy a magyar felfogás a politikai nemzet kategóriájában gondolkodott, amely szerint a közös hazához való hűség a haza más anyanyelvű tagjaira is önmaguktól kötelező kellene, hogy legyen.10 A korábbi századok hungarus tudatát várták a haza minden állampolgárától a magyar elit tagjai, ami nem volt azonos, azzal, hogy a más nyelvűek adják fel anyanyelvűket. A kuruc szabadságharcokban a szlovákok a magyarokkal együtt küzdöttek, s 1848-49-ben tízezret meghaladó számban harcoltak szlovák honvédek.

Karol Kuzmány 1849. június 24-i kelettel a birodalmi belügyminisztériumhoz memorandumot nyújtott be,11 amelyben a magyarorszá8 Schwarz, 1993. 162-163. P- Bő adatokat tartalmaz Ján Kollárról és az említett szlovák személyiségek tevékenységéről is.

9 Schwarz, 1993.163. p.; Schwarz, 2006.

10 GogoláK, Ludwig von: Beitraege zur Geschichte des slowakischen Volkes II. Die slowakische nationale Frage in der Reformepoche Ungarns (1790- 1848). München, 1969. 25. p. Idézi: Schwarz, 1997. 282. p.

11 Schwarz, Karl W.: Karol Kuzmánys Memoranden zur kirchlichen Verfassungsgeschichte (1850) und zur aktuellen Lage der Lutherischen