Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szigeti Jenő: Tizennyolcadik századi lelkészsorsok
80 Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010) 1785. szeptember 1-jén Keresztesi József és családja beköltözött az új parókiára „mely csak dirib-darabba volt készen”. (103) A templom kőfalai is elkészültek október elejére, de a pénz elfogyott, és a tetőszerkezethez szükséges fát sem szállították a szalontaiak. A szekularizálódó egyház intézkedéseivel szemben is kialakult egy régi, talán a puritanizmusig visszavezethető konzervatív ellenállás minden lazítás ellen. Például 1786-ban a sátoros ünnepeken való terhes szolgálatokon úgy akart segíteni a szuperintendencia, hogy az ünnepen a harmadnapi prédikálást eltörölte, azon csak énekeltek, igét olvastak és imádkoztak a templomban. Ugyanakkor Keresztesi naplója szerint ebből „oly nagy villongás, lárma és zavarodás lett, hogy sok helyeken a papokat is üldözőbe vették az innep nem tartásáért, fizetéseket elfogták, haszontalan és tudatlan beszédekkel keserítették”. (131) De olyan papok is voltak, akik maguk is helyeselték az ünnep harmadik napjának megtartását. Egyre rosszabb lett az egyház belső hangulata. „Mindenfelé megvesztek, a szeretetben meghűltek az irigy hallgatók, és a lelki tanítók mindenütt panaszkodtak,” (131) A maga helyzetét egy szólásmondással jellemzi Keresztesi: „Igazán mondják, hogy nagy út, úr, víz, vár mellett nem jó lakni. Nekem pedig nem csak egyikben, hanem mind a négyben részem van.” (136)59 Az önálló, a katolikustól független anyakönyvezés is gondot, feszültséget okozott. Keresztesi szerint gróf Kolonics László nagyváradi püspök ezen „annyira megbosszantatott, hogy fogait is csikorgatta”. (139) A harchoz az egyház érdekeinél a személyes érdekeket jobban becsülő világi hatalmasságoktól nem kapott támogatást. A tárgyalások során például Bereczki István így kommentálta a püspök előtt az egyház függetlenségi harcát: „Jó dolog volt, míg templomunk nem volt: az Isten áldja meg az urakat, minket nem háborgattak, semmi különbség nem volt a pápisták és miközöttünk.” (145) 1787-re ugyan marasztották Keresztesit a nagyváradiak, de mindent elkövetett, hogy megcsonkítsák a prédikátor eddigi fizetését. (151)59 60 Teleki grófnak kellett megdorgálni a lázadókat, akik az egész egyházkerületben igyekeztek lejáratni Keresztesit. (152-153) 1787. elején ezt írja naplójába: „Magamra nézve pedig Váradon micsoda hasznot hajtottam mindezen szíves fáradtságaimmal? Semmitsem egyebet ezer keserűségnél és bosszúságnál. Az én hallgatóim többnyire bégyepesedett lelkiismeretű, háládatlan, tudatlan emberek, kik közt méltán lehet óhajtani, hogy bárcsak ma is volna olyan Lacedaemon, melyben a háládatlanságnak bírái és törvényei valának. Vagy bárcsak ne volna igaz Esopusnak az a meséje, hogy egyszer a juhok az őket őrző ebe59 A nagy úr a Tiszákat, az út az országutat, a víz a Körös 1786-os árvízét, a vár pedig a bontásra ítélt váradi várat jelentette. 60 A mozgalom vezetői „irigy és nyughatatlan emberek” voltak: Bereczki Mihály és fia István, Baranyai Pál, Szathmári János és Nagy László. (151)
