Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Szigeti Jenő: Tizennyolcadik századi lelkészsorsok

Tizennyolcadik századi lelkészsorsok

79

Az alapkövet 1784. szeptember 20-án helyezték el (86-87), a munka Schuster János „fuser kezére bízatott”. Az esperes és a vizitátorok igyekeztek elsimítani az egyenetlenséget, kevés haszonnal, „mert a váradi reformátusok őket [...] kinevették, és a mit megettek is, felpanaszolták.” (87)

Az 1784. évi papmarasztásról érdekes feljegyzést találunk a naplóban:

.Ámbátor sok bajokat és méltatlan bosszúkat kell szenvedni naponként a váradi tudatlan, kevély és begyepesedett lelkiismeretű emberektől; mindazonáltal d. 26. dec. papmarasztás lévén először, hogy másoknak balítéleteket, kik ezen zűrzavar népet nem ismerik, elkerüljem s hivatalomnak istenesen megfeleljek, ámbár Diószegre a megholttiszt. Mándi József úr helyébe hívattam, mindazonáltal megmaradtam Váradon ily conditio alatt:

1. Tegyenek le az eddig gyakorlott irtóztató egyenetlenségről és papkergetésről.

2. Legyen proportio (legyen arányos) a pap és a mester fizetése között, mert amazt 110 forinttal meghaladja.

3. Parochiális házat építsenek, hogy ne kelljen czigányok módja szerint oly gyakran költözni, s árenda fizetéssel az ekklézsiát terhelni.” (90-91)

A parókia építése körül vita volt a gyülekezetben. Bizonyos „B. J.” és csoportja azzal érvelt, hogy „a parochiális házak nem Isten dicsőségére való épületek, hanem csak a pap hasznára”. (92) Csak akkor kezdtek engedni, amikor kiderült, hogy tetemes összeg, évi 254 forint a házbér. Ezután csak azon folyt a civakodás, hogy hol legyen a papiak, mekkora legyen, és ki legyen a kőműves, aki a munkát elvégzi. A civakodásnak a Körös 1785. májusi áradása vetett véget, ami a kontár munkával épített templom és a parókia addig felépített alapjait tönkretette. A főispán elrendelte a part kiépítését, továbbá a templom alapjainak újjáépítését a jeles építészre, Eder Jakabra bízta. A munka, bár kölcsönökből, szépen haladt.

Tisza István és László, akik Debrecenben Keresztesi József tanítványai voltak, mivel nem tudták az egyháztól visszaszerezni az édesanyjuk által a református egyháznak adott ezer forint adományt, újabb bosszúra szánták el magukat. A templom északi falától egy méterre az ablak alá istállót építettek. Ebből újabb pereskedés, háborúság támadt, aminek az lett a vége, hogy a Tisza testvérek nem istállót, csak kocsiszínt emeltettek.

„Én nekem ezen villongásokban legtöbb vegzáltatásom esett ezen boldogtalan, felfuvalkodott, negédes, zabolátlan erkölcsű, vallásukat sem értő, sem nem szerető, sőt csúfoló, semmi nagy dologra nem termett ifjaktól.” (114)