Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Topológia és tropológia elhajlásai, avagy halál és élet retorikája Madarász Márton elmélkedésében

30

Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010)

zőleg, remélhetőleg külön dolgozatban teszünk vizsgálatukra kísérletet. Ám - és ez a korban természetes - irodalmi jellegzetességeket is hordoz a vallásos könyörgés és elmélkedés, az irodalmi tudatosságnak, az írói öntudatnak mégis csekély a megnyilvánulási lehetősége, leginkább az előszavakban, ajánlásokban érhető tetten a fordító, vagy szerző irodalmi, nyelvi igényességére való verbális utalás, illetve a szándéknak megfelelő megfogalmazás.

Nem is egyértelműen önálló szellemi-lelki teljesítményként tartható számon az írásban rögzitett elmélkedés. Istenkereső erőfeszítés ez, törekvés, amely kiindulópontja vagy folyamata, esetleg mérföldköveként értelmezhető az Istenhez vezető út feltalálásának. A mechanizmusa függ attól, ki, mikor, milyen körben, milyen indíttatásból, milyen tudással felvértezve, mely kánon(ok) ismeretében veszi kézbe. A meditáció egyfajta személyiségfejlesztő tréningnek is felfogható, individuális és intenzív lelki gyakorlat, egy akarat, értelem és emóció által irányított reflexió, megfontolás, ami bibliai szövegekből, hitigazságokból kiindulva Isten és magunk megismerését tűzi ki célul.61

Olykor felolvasták, így közösségivé tették ezeket a szövegeket is, tehát nem feltétlenül a magányos hitvallás, ima műfajához került közelebb a gyakorlatban, hanem adott helyzetben akár alkalmi istentiszteleti beszéd, oratio is fakadhatott belőle, ám létmódját tekintve alapvetően írott, többnyire könyv alakban kiadott, magányos olvasásra, elmélyülésre szánt művet érthetünk alatta. Kérdés, hogy ebben a helyzetben mi módon hatott a közösség egyes tagjaira. Egyszerre dobbantak a szívek ebben a körben, vagy mindenki a maga sorsa szerint hallotta a benne foglalt igazságokat.

Mint láttuk, a reformáció a beszélő szereptudatának alakulásában is fordulatot hoz. Madarász a hívőkhöz, mint egyszerű hívő szól, mégis minősített a felelőssége, mert széleskörű tudás birtokosa (dignitas)62 *. Luther magatartásának mintájára ő sem teológusként áll a nép fiai elé, hanem mint egyszerű bűnös. Közlendője, örömhíre ugyan van a többiek számára, de nem különb, mint az olvasói. Nagyobb megértéssel van társai iránt,63 közlésmódja megváltozik a katolikus teológus beszélőhöz

61 „Die Liebe und Gnade Gottes mobilisierten die affektiven Kräfte der Frömmigkeit und halfen gegen die Heilsangst des Jahrhunderts, wogegen theologisches Wissen nicht mehr helfen konnte. „Das Leben unseres Herrn Jesus Christus, das er uns vorgelebt hat” stand im Zentrum dieser Frömmigkeit.” Erdei, 1990.53. p.

62 „A dignitas a história olyan funkciója, amellyel egy jól körülhatárolható társadalmi kör élhet. [...] a história ismerete a bennfentes tudós méltóságát biztosítja a tudatlanokkal szemben. Ez a haszon tehát a históriát elbeszélő kommunikátort illeti; nem a közönséget, hanem az írót, prédikátort.” Kecskeméti Gábor: Toposzok és exemplumok a história hasznairól a 17. században. In: Studia Litteraria, XXXII. Debrecen, 1994. 78. p.

63 Erdei, 1990.85. p.