Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Topológia és tropológia elhajlásai, avagy halál és élet retorikája Madarász Márton elmélkedésében

18

Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010)

mindenek egyenesek”, ismerteti a következő - a szavak elégtelenségét mégis kompenzálni igyekvő felsorolásokban bővelkedő szakasz.

A hatodik, „a pokol büntetésit és nyomorúsági”-t magához képest bőbeszédűen taglaló egységben is csak újra felsorolja mindazokat a különféle rendű és rangú embereket, akik mind egyenlővé lesznek a halálban (imperatorok, királyok, fejedelmek, vezérek, ispánok, zászlós urak, elkárhozott nemes emberek), majd e katalógusról megállapítja: „Mert ugyan azon egy módon fogják akar melly rendbeli embereket boszszontatni.”

A bővítésre alkalmas figurák közül a halmozás jut leginkább szerephez, a közhelyek (loci communes) közül a jól ismert árnyékhasonlat kerül elő Madarásznál, majd a szempillantás végtelennel történő összevetése mint loci a comparatione szintén, és szóba jön az emberi meggondolatlanságra, ostobaságra való hivatkozás is, de csak olyan mértékben, hogy megkerülhetetlen legyen az igazság és a helyes minta. Ellentétező retorika működik a probabilitas elve jegyében, hogy szembeötlő legyen a különbség helyes és helytelen magatartásminták között.

Szentgyörgyi jóval összetettebb arzenálját vonultatja fel a vizualizá- lásra alkalmas eszközöknek. Nála a pokol kirajzolódik, látható a mindig új fejet növeszteni képes háromfejű hydra, aki kárvallással, az érzékenységek büntetésével és nem utolsó sorban a lelkiismeret - furdalásának férgével kesergeti a nyomorult kárhozottakat, akik mint „Tonnába egybe-dömöchkölt heringek” vagy mint kemencében égő egymáson heverő téglák égettetnek.36

A szövegek tropológiája és topológiája is felekezeti különbözőségeket mutat. Tanúi voltunk ennek a halálábrázolás tekintetében, ahol bár realisztikus mozzanatok vannak a protestáns példában - úgymint bü- dösség, bomló test -, elmarad a testre összpontosító kínok naturaliszti- kus részletezése. A pokoltól való elrettentésben nem érvényesül az affektiv retorikai elemek túlsúlya.

Oka lehet ennek, hogy a Pokol a lutheri reformációban nem egyéb, mint a bűnének tudatában lévő hívő lelkiismerete.37 Madarász csínján bánik a festői képekkel, és egyebek mellett azt írja: „Mert gyötreni fogja az embert a cselekedet gonoszságinak, mellyek okai azoknak a nagy gonoszoknak emlékezete, az örökké gyötrő büntetéseknek szüntelen való érzése, az Istennek és minden szenteknek gyűlölsége és megutálá- sa és főképpen az Istennek bóldogságos színe elől való elvetésnek meggondolása.” Bár érezni, hogy nem bír, talán nem is akar tökéletesen elszakadni a barokk katolicizmussal átitatott hagyománytól, azt emeli ki, hogy az egyébként is kibeszélhetetleníil súlyos büntetéseket fokozza majd az elkárhozottakkal és ördögökkel való társasság, és hogy rádöb- * 37

36 Szentgyörgyi, 1977. 268., 39. p.

37 „Für Luther ist die Hölle nichts anderes, als das unter Gottes Gericht sich schuldig wissende Gewissen, der Himmel, das in Gottes lauterer Vergebungsgüte froh und frei werdende Gewissen.” Vogelsang: Luther und die Mystik. 1937. 44-45. p. Indézi: Erdei, 1990. 84. p.