Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Topológia és tropológia elhajlásai, avagy halál és élet retorikája Madarász Márton elmélkedésében
Topológia és tropologia elhajlásai... 17 „Az örök élet örömi” kerülnek terítékre az ötödik részben. „Noha pedig alig gondolhatni, sokkal inkább szóval meg nem mondhatni, minemű különbség légyen az örök élet örömi, és a pokolnak kínjai és nyavalyái között” - kezdi, majd hamarosan indoklással folytatja arról, hogy mégis szükséges beszélni róla, sőt keresztényi kötelesség. „Szükség az örök élet örömét és a pokolnak nyavalyáit napon-ként megfontolni, és mennyiben különbözzenek, meg-gondolni: s’ keresztyén embernek dólga-is egyedül arra igyekezni, hogy amban részesiillyön, ezt pedig el-tavoztassa, kerüllye.” Kihívás olyasmiről szöveget alkotni, amit szavakkal kifejezni lehetetlen. A nyelvileg nem megragadható mértékű és minőségű különbségtételre azonban feltétlenül szükség van az üdvözüléshez. Tudatosítja, hogy tisztában van felelősségével, azzal, hogy az elmélkedés eredményessége a szavak teljesítőképességétől, illetve az általuk közvetített gondolatok erejétől is függ. A tropológiai hangsúlyeltolódás azonban ismét szembetűnő. Madarásznál nem az örökkévalóság hosszúsága, a pokoli kínoztatások minősége vagy meny- nyisége kibeszélhetetlen, hanem a pokol és a mennyei élet közötti különbség leírhatatlan. A szöveg erkölcsi buzdításra szolgáló funkciójának érvényesítésekor is inkább elgondolkodtatni, beláttatni próbál. A személyes felelősségvállalásra apellál, amikor az örök boldogságot ajánlja megfontolásra. Az értelmes emberek figyelmére számít. Olyan balgákra, akik a magától értetődőt sem látják be, nem is pazarolná szavát, ennek hangot is ad: ,Avagy kicsoda olly reménség nélkül való viszsza- fordult gonosz, a ki a felemelt keresztet, a ki-vont fegyvert, az előtte fel- gyújtot rakás fát látván valami gonosagot, biint mindgyárt és a bíró színe-előt ezekkel a büntetésekkel meg-büntetendőt nem feine cselekedni?” Utóbb jelezve az emberi elme természetes határait megjegyzi, hogy az örök boldogságot az elme „elegendő-képpen fel nem érheti”. Az örök boldogság részletezésében nem mélyed el rendkívüli módon. ,Az örök boldogságot a mi illeti, az kettőben áll, minden gonoszok jelen nem létében és minden jók szükséges jelenlétében.” Negatív jellemzést ad a Mennyországról, de meggyőzően állítja, hogy ez elegendő is mondván: „Mert mi lehet nagyob boldogság, mint semmi nyomorúsággal nem illettetni, a halai feleiméiül nem rettegni: az Isten színét látni, az angyalok karaiben jelen lenni, a boldog Lelkekkel és minden Szentekkel a teremtő Isten szine élőt allani, és őtet örökké való dicséretekkel, hymnusokkal magasztalni; ha egészséget kívánsz, és azt böcsben tartod, nagyra böcsülöd, ott örökké-való egéseg és örökké való élet vagyon. Ha a jók barátságában gyönyörködöl, minden szentek és minden Boldogok barátid lésznek.” Nincs betegség félelme, szegénység, senki meg nem bántatik, senki meg nem haragszik, semmi sötét, semmi éj, gonosz kívánság nem gerjedez, semmi kívánság nem izgat, nincs és nem csábít hatalmaskodás, ahol az angyali karokkal való egyesülés vár, ahol „semmi egyenetlenség, hanem
