Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Topológia és tropológia elhajlásai, avagy halál és élet retorikája Madarász Márton elmélkedésében
12 Egyháztörténeti Szemle Xl/2 (2010) köveket, ruhákat, vendégeskedíseket, jatíkokat és mindeneket valamikkel é világon bírtt, és a világnak minden gyönyörűségit meg kezdi utálni, és azokból a betegség, vagy a halál ellen nincs semmi segitsege.” Nem elég, hogy nem segítség a halál miatti szorongásban, nem hosszabbítja meg egy órával sem az életet, de el is enyészik minden teremtett. Felvetődik a kérdés, ezek megszerzéséért töri magát a halandó? A semmi-dolgokért fáradozik? Addig kell számot vetni a halállal, amíg az ember nem fárad el túlságosan- mondja mert a betegség gyengíti az elmét, ami már nem lesz képes „semmi üdvösséges intés” befogadására. A fejezet vége kellően realisztikus foglalatban elénk terítve hangsúlyozza a halálban végződő földi, és az abból kihajtó túlvilá- gi örökkévalóság jelentőségét, valóban a mindennapi tapasztalatot játékba(?!) hozva. Mindenki vett már részt temetésen, búcsúzott már halottjától, ezt az élményt eleveníti fel, majd építi be logikájába dermesztő kendőzetlenséggel, kellő távolságtartással, mégis rendkívül emberközeli keserűséggel, egyben megbízható, kiszámítható hatással a szöveg. A hangsúlyozást ismétlődő retorikai odafordulás, az „Ó, ember!” megszólítás húzza alá. „Ottan mindgyart a halal-után minnyájan [...] feleséged és gyermekeid sógorid, hóit tested-tiil el-futnak, és csak látását sem szenvedhetik el: és akinek egészségesnek igen kedves volt meg ölelése, csókolása, már rettenetes látása. [...] Annak-okáért nem illendő, hogy ezekben helyheztessiik reménségünket, hanem azokban, a mellyek nekünk a halál után-is jelen lehetnek. Gondolhatsa meg, melly nagy meg únást, utálást, szerez a hóit testnek büdössége undoksága mé- a vér- szerént való atyafiaknak- is. Es mindazaltal ez az, a melly kedvéért-az Istent gyakorta meg-bántottad.” A következő sorok döbbenetes dialektikáját a frissnek mondott, dúsnak értett örökség és a bomlásnak indult, pusztuló, romló test egymás ellenébe állított képe uralja. - Friss örökség, gazdagság megszerzésére törekednek a halandók, de nem gondolják meg, hogy azért „az örök gyehenna tüzével kelletik fizetni”. Temetés a vége, ami pedig, ha „költetik” is rá „valami”, nem a halott, hanem a rokonok dicsőségére szolgál. - Sok örökös, ha gyalázat nélkül tehetné, egy fillért sem áldozna elhunyt rokona temetésére - mutatja be az ember embertelen gyarlóságát a szöveg. Nem tagadható a példázatok protestáns prédikációkban, elmélkedésekben betöltött jelentékeny szerepe.^ Előszeretettel 2 23 Győri L. János: Az exemplumok szerepe Tofeus Mihály zsoltármagyarázataiban. In: Studia Litteraria, XXVIII. Debrecen, 1991. 79-91. p.
