Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Csepregi András: Vallási identitás és demokratikus politika - történet, tematika, párbeszéd
154 Egyháztörténeti Szemle Xl/1 (2010) beváltani a hagyományban, a rendszerben és a jövőképben rejlő ígéreteket. Párbeszéd A történeti és a tematikus szakasz során a vallási identitásnak kizárólag olyan megjelenéseiről beszéltem, amelyek a demokráciát erősíthetik, átélhetőségét növelhetik, határait kiterjeszthetik. Természetesen ismerek mélyen antidemokratikus vallásosságot is, a demokráciát határozottan elutasító vallási elméletet és a demokratikus magatartással szemben álló vallásos életformát. A magyar nyelvű vallásfilozófiai- valláspolitikai szakirodalom bőségesen tárgyalja ezeket a jelenségeket, ehhez nem szükséges újabb tanulmányt hozzá tennem. Ami engem jobban érdekel, és, véleményem szerint, mélyebb feltárásra vár, az a vallásos és a szekuláris világszemlélet határán folyó párbeszéd kísérlete, a másik pozíció iránt felébredő kíváncsiság és a saját álláspont újragondolásának a készsége. A vallási identitást a szekuláris világszemlélet felől megközelítő érdeklődés példája lehet Jürgen Habermasnak az elmúlt években folytatott munkája. Habermas egy tavaly megjelent és magyarra is lefordított tanulmányában21 a szekularizációról mint „komplementer tanulási folyamatról” beszél, amelynek az egyik oldala „a vallási tudat reflexív átalakulásának folyamata” a másik oldala pedig a szekuláris polgárok tanulásának igénye. Habermas a „befogadó polgári társadalom” nevében megkérdőjelezi a vallás szekuláris leértékelését, és olyan államhatalom kialakítása mellett érvel, amely nem nyitja meg magát „a különböző hitközösségek vitái előtt”, ennélfogva nem válik „a vallásos többség végrehajtó szervévé”, ugyanakkor elég nyitott ahhoz, hogy a politikai nyilvánosságban a vallásos nyelv megjelenhessen, sőt, közvetítő, fordítói felületet teremt, amely a vallásos megnyilvánulásokat mintegy értelmezi a szekuláris közösség számára. Tanulmányát ezekkel a gondolatokkal fejezi be: „Két ok szól egy ilyesfajta liberális nyitás mellett. Először is lehetővé kell tenni olyanok számára, akik erkölcsi meggyőződéseikben nem akarják és nem is képesek szétválasztani a profán és szakrális elemeket, hogy vallásos nyelven is részt vehessenek a politikai véleményformálásban. Másrészt nem lenne jó, ha a demokratikus állam a nyilvánosan megszólaló hangok polifon sokféleségét elhamarkodottan leegyszerűsítené, mert nem tudhatja, hogy ezzel nem vágja-e el a társadalmat az értelem- és az identitásalapítás szűkös tartalékaitól. Különösen a társadalmi együttélés sebezhető területein rendelkezik a vallásos hagyomány olyan erővel, amely meggyőzően képes artikulálni erkölcsi intuíciókat. A szekularizmus eközben nehezen felel meg annak az igénynek, hogy a 21 Habermas, Jürgen: A szekularizáció dialektikája. In: 2000, 2008. november. 3kk.
