Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: A forradalmi változások és a magyarországi egyházmegyék álláspontjának hatása az erdélyi római katolikus egyházmegyére 1848-ban
40 Egyháztörténeti Szemle X/4 (2009) A szentesített törvénycikk, még az óhajtott záradékok hiányában is alapul szolgált a katolikus autonómia-mozgalomnak.24 * Fontos rámutatnunk arra, hogy ezek a törvénycikkek Erdély helyzete szempontjából az unió kimondása után lettek fontosak. Erdélynek 1848 előtt nem csak elméleti, hanem gyakorlatilag is kiépített autonómiája volt. Az 1848: 20. te. által biztosított teljes egyenjogúság csak a „magyarhoni egyházra nézve novum, mert Erdélyre nézve csak újabb megerősítése annak az eddig is fennállott teljes egyenjogúságnak, ami ott a régi erdélyi törvények alapján eladdig is megvolt”.26 Erdélyben az autonómia jogi megalapozása a fejedelmi korszakban már megtörtént, amikor a Katolikus Státus, mint a püspök hiányában működő világiak fórumává vált. Ugyanis a korabeli törvénykezés értelmében az erdélyi országgyűlésnek katolikus pap nem lehetett tagja. A katolikus érdekek képviseletét katolikus főurak vállalták. A fejedelemség megszűnésével sem vesztette érvényét az erdélyi katolikus önkormányzat, hanem megszilárdult és tovább erősödött.26 A Diploma Leopoldinum utáni korszakban az erdélyi ügyeket a Gubernium intézte. Itt tárgyalták a vallási ügyeket is. 1696 óta a katolikus tanácsosok Katolikus Tanácsot (Consilium Catholicum) alkottak. Ebből lett az az állandó bizottság, amely a teljes Katolikus Státust képviselte. Mária Terézia idejében jött létre a vallási alap kezelésére a Catholica Comissio (1767).27 Az 1848-as unió után a magyarországi törvénykezés érvénybe lépett itt is. Erdélynek is az elsőszámú érdeke az egyházi önkormányzat biztosítsa lett. Gyakorlatilag, akárcsak a magyarországi püspökök, Erdély is kívánta a szentesített 1848: 20. törvénycikk alkalmazását, a teljes szabadságot. Az autonómia elérését célozta meg az 1848: 20. törvénycikk elfogadását megelőző, április 7-ki „elkésett” petíció. A törekvés az elnapolással nem szűnt meg a katolikus egyház részéről. Április 9-én az alsó- és felsőház katolikus tagjai újabb tanácskozást tartottak. Újra megfogalmazták, hogy az egyenlőség és viszonosság alapján csak azt kérik, ami a többi felekezet számára már biztosítva van.28 E törvény a katolikus egyháznak történelmi szoros viszonyát az állammal ugyan megszüntette, azonban ugyanakkor megszabadította a „nyomasztó pártfogoltság” függése alól. A magyar püspöki kar konkrét tennivalóként elhatározta, hogy kérelmüket nyilvánosságra hozzák. A következő országgyűlésen azáltal igyekeztek célt érni, hogy kérésüknek tömegbázist biztosítanak, melynek kivitelezését a későbbiekben elkezdődő aláírásgyűjtésben tervezték megvalósítani. Ezt konkrét formába úgy óhajtották megoldani, hogy a plébániákon aláírandó íveket a plébánosok az espereseknek, azok pedig a püspököknek adják be. A püspökök az országgyűlésre fogják elvinni az aláírt íveket. Szcitovszky 24 Salacz Gábor: Egyház és állam Magyarországon a dualizmus korában. München, 1974. 28. p. 2® Forster János: A püspökmegyei zsinat. Gyulafehérvár, 1907. (továbbiakban: Forster, 1907.) 23. p. 26 Marton József: Az erdélyi (gyulafehérvári) egyházmegye története. Gyulafehérvár, 1994. 75. p. 27 Katolikus Bizottság. - Uo. 103—104. p. 28 Török, 1941.11. p.
