Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 3. szám - RECENZIÓK - Donáth Péter: Fazekas Csaba: Deák Ferenc egyházpolitikája a reformkorban
122 Egyháztörténeti Szemle X/3 (2009) lényeges különbségre, amely az 1844. évi 3. törvény20 megszületését megelőző akkori szituáció, és a polgári házasság bevezetését követő mai helyzet között fennáll. A felesleges költségek és az időveszteség kiküszöbölése okán a polgári házasság eltörlését javaslók számára bizonyára nem érdektelen felidézni: milyen konfliktusok forrása volt az, hogy az 1791. évi 26. tv. értelmében a vegyes házasságot csak klerikusok előtt köthettek a házasulandók, akik - reverzális hiányában - csak a passiva assistentia-ra számíthattak. A Zala megyei vegyes házasságokról szóló fejezetben és a kötet értékes forrásokat hozzáférhetővé tevő, gondosan jegyzetelt mellékletében olvashatunk — egyebek között - a szepetneki evangélikus jobbágy Niklesz András és katolikus menyasszonya Goletz Mária történetéről. Arról, hogy milyen nehézséget, mennyi keserűséget okozott számukra a szokásos szertartás és az áldás Kőváry Pál által történt megtagadása: „Niklesz András evangélikus embernek az áldás nem kell, Goletz Mária pedig arra nem érdemes”- közölte a házasulandókkal a plébános. Minek következtében - írta feljelentésében Niklesz - „a lelki csendnek nagy felháborodásával az egész községnek gúny tárgyává lettünk, szomorú következései pedig ezen hallatlan esetnek azok, hogy Goletz Mária, jóllehet, a járabéli [járásbéli?] anyakönyvbe, mint megesküdött házastársak hatódtuk, mégis ezen csak oskolamester által s egészen szokatlan mód szerinti házassági kötést hitelesnek s törvényesnek el nem ismervén, valamint maga hozzám jönni vonakodik, úgy édesatyja is vélem léteiét ellenzi mindaddig, míglen templomban s valóságos lelkész által a vallásos szertartásokkal s egészlen az eddigi szokáshoz képest meg nem esküdtetünk. Nincsenek szavaink, melyekkel fájdalmaink nagyságát s bizonytalan helyheztetésünkből eredő kárainkat leírhatnánk, irtóztató jövendő mutatkozik előttünk azon gondolatnak fejtegetéséből, miszerint mi anélkül, hogy voltaképpen megesküdtünk volna, mégis mint házastársak az anyakönyvbe igtatva lévén, lelkész úrtól azon utasítással bocsájtattunk el: »élhettek együtt, mert meg vagytok esküdtetve«. Kitéve látjuk magunkat az elkerülhetetlen veszélynek azért, meggyőződésünkben és lelki nyugodalmunkban megzavarva lévén, sem együtt nem élhetünk, sem új házasságra nem léphetünk, s megvalljuk, hogy valamint ezen szomorú eset bennünket tetemesen szerencsétlenit, úgy az egész községnek részvétele az átaljános felháborodást és botránkoztatást tanúsítja. Minthogy pedig a sokszor tisztelt lelkész úrnak ebbéli bosszúálló cselekedetéből reánk háromlott iszonyú sérelmet orvosolatlanul nem hagyhatnánk, a törvények is az ily kiszökéseknek megbüntetését rendelvén, azért tekintetes első alispány urat, mint az 1841. e.[sztendei] jan.[uár]n-én ezen t.[ekintetes] n[eme]s. Zala megye részéről tartatott nagy gyűlésben az ilyetén kiszökéseket elkövető lelkészek megbüntetésére kinevezett törvényszék elnökét, elkeseredett szívvel alázatosan kérjük, hogy a sokszor tisztelt Kőváry Pál szepetneki lelkész urat perbeidéztetni s őtet a törvé20 1844-dik évi Országgyűlésen alkotott törvény-czikkelyek. Bp., 1881.