Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - A. Molnár Ferenc: Szenci Molnár Albert zsoltárainak nyelvi problémái a református énekeskönyvben
Szenei Molnár Albert zsoltárainak nyelvi problémái.... 65 eleje: „Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok”, az evangélikusoknál: „Sebessége árvizeknek És a zúgó nagy habok”. A folytatás azonban már igen eltér, először a református énekeskönyvben lévő eredeti szöveget, utána pedig az evangélikusban olvashatót idézem: „Én rajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok1«; Mert úgy megtartasz nappal, hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek”; illetve: „Fejem felett megütköznek, S már-már összeroskadok. Uram, hozzád esdeklek, Mert gyógyulást szívemnek Bármilyen nyomorúságban Csak te adhatsz, én kőszálam!”. Vagy a 65. zsoltár 9. verse szintén módosul: „Villognak a szép szántóföldek Sűrű gabonákkal. A hegyoldalak mezőföldek Szép búzanövéssel Örvendeznek és énekelnek Nagy gyönyörűséggel.”; illetve: „A sík mezők mind ékeskednek Szép dús gabonákkal, Villognak mind a szántóföldek A sűrű búzákkal. Szép gyü- mölcsi a hegyeknek Mézédes szőlőkkel Örvendeznek és énekelnek Nagy gyönyörűséggel.” Az evangélikus énekeskönyvre jellemző, hogy több benne az új ének, a nyelve pedig kevésbé régies. Az átírások azonban nemegyszer a nyelvi-költői erő rovására mennek és túlzottan a népszerűbbnek tartott megformálás irányába. Még rövidebben térek ki arra a (3.) kérdésre, hogy az énekeskönyvből bizonyos énekeket, illetve versszakokat el kellene, lehetne hagyni. Természetszerűleg e téren szorul(hat) majd az énekeskönyv a legalaposabb revízióra. Az úgynevezett bosszúzsoltárok bizonyos versszakai már a jelen énekeskönyvbe sem kerültek be. De a maiban sem lenne helye a 137/5-nek, amely - az Újszövetség eszmevilágától teljesen ellentétesen - boldognak nevezi azt, aki a babiloniak gyermekeit az anyaölből „kirántja És az erős kősziklához paskolja”. A 68/3, főleg annak második fele nyelvileg pedig annyira elavult, hogy azt már csak nagyobb mérvű átírással lehetne korrigálni. Jó pár más példa mellett nyilván nem véletlenül kifogásolta ezt a részt egy egyházi lap is: „... 68. Zsoltár. Alcíme szerint a hugenották harci zsoltára. Ehhez képest meglepő fordulat a 3. versben foglalt ígéret: »Megáld egyes embereket, ád nékik szép cselédeket háznép tenyészésére«”. Ez a megelőző énekeskönyvben is így van, sőt az 1903-asban is, amelyik pedig nem tartja éneklendőnek a 4-15-ig való verseket. Az 1996-os énekeskönyv csak az első négy verset közli. Hát mit mondjunk? Egyik megvizsgált bibliafordításunk sem tud a szép cselédek által történő háznép tenyésztésről. Vajon mi jár református híveink fejében, amikor ezt a verset énekelteti velük a kifüggesztett énekrendi tábla? Legjobb esetben semmi”.* 20 Ugyan szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a verset - sok mással együtt - nemigen énekeltetik, mégis jogos a felvetés, miért nem hagyták el ezt (is). Egyébként a cseléd az idézett mondatban gyermeket jelent, s a sorok azt mondják, hogy az Isten egyes embereket szép gyermekekkel áld meg, s velük bővíti, szaporítja (vö. tenyészi) azok •« Az óhajt szó jelentése itt ’fohászkodik’. 20 Sz. Tóth Gergely: Gondozásra szorulnak-e a zsoltárfordítások szövegei? In: Emmaus, 1999. február. 7. p.
