Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 1. szám - A KATEDRÁRÓL - Erdődy Gábor: A belga liberális-katolikus unionizmus (1825-1848)
Egyháztörténeti Szemle X/1 (2009) 110 temben. Bár a tervezetet Sterckx is támogatta, Barthélemy de Theux miniszterelnök taktikai megfontolásokból a reformot visszatartotta. Az 1830-as évek derekán megszületett organikus törvények vitája a rivalizáló eró'k küzdelmének jegyében zajlott. Felerősödtek a konzervatív tendenciák az egyházon belül, miközben a változásokat sokan éppen a liberális intézmények katolizálásaként élték meg. A mindenekelőtt a szociális szférában mutatkozó működési zavarok ellenére a fejlődés domináns tendenciáját azonban egyértelműen a stabilizálódás és a prosperálás határozta meg. Ez az időszak jelentette az unionizmus virágkorát. A nemzeti függetlenség elismertetésére irányuló szoros együttműködés ekkor a liberális és a katolikus politikai eró'k patrióta kötelességének számított. A külső fenyegetés megszűnésével azonban lényeges változások indultak meg a belpolitikai fejlődésben: felerősödtek a befelé fordulás tendenciái, s a belső ellentétek. Az unionizmus történetére jelentős hatást gyakorló nemzetközi szellemi folyamatok fontos állomásaként mindeközben Lamennais a szigorúan keresztény értékeken nyugvó „szabadelvű szocializmus” útjára lépett. A differenciálódás során a belga unionizmushoz közel álló, a politikai radikalizáló- dást elutasító konzervatív-liberális katolicizmus útját folytató Montalembert Lacordaire-rel, Sterckx-szel és Eötvös Józseffel kialakított szoros együttműködése az 1860-as években teljesedik majd ki a Mechelenben megrendezésre kerülő katolikus kongresszusokkal. Az 1840-es években fokozatosan kiépültek a liberális és a katolikus rivális szervezetek, mint a politikai hatalom egymással szembe helyezkedő alternatívái. Útkereső öndefiníciójuk az eredeti szövetségessel szembeni konfrontációban bontakozott ki. 1840. április 18-án homogén liberális kormány jött létre, majd 1841 nyarán újra unionista kabinet alakult Jean-Baptiste Nothomb vezetésével. A miniszterelnök irányításával kibontakozó, „új unionizmus”-nak nevezett konszenzuskereső kísérlet középpontjába az oktatás kérdése került. Az unionista kompromisszum megnyilvánulásaként, 1842-ben elfogadott törvény valamennyi állami elemi iskolában előírta a vallásoktatást és lehetővé tette, hogy az egyháztanácsok ellenőrzést gyakoroljanak azok szellemisége, továbbá az iskolakönyvek tartalma felett. A katolikus megújulás jegyében újra alakultak a püspöki szemináriumok, a különböző kongregációk pedig számos további iskolát hoztak létre, melynek eredményeként az alsó fokú oktatás csaknem fele, a középfokú oktatásnak pedig több mint kétharmada az egyház felügyelete alá került. A fejleményeket provokációként megélő liberálisok felháborodással reagáltak. A parlamenti jelenlétüknél a sajtóban lényegesen nagyobb aktivitást kifejtő progresszívek egyház és állam következetes, a laikus állam érdekeit szem előtt tartó szétválasztását, az egyház túlzottnak tekintett társadalmi befolyásának visszaszorítását követelték. Elégedetlenségüket fokozta, hogy Barthélemy de Theux 1846. március 31-én homogén katolikus minisztériumot alakított. Az új formáció klerikális jellegét katolikus körökben is sokan bírálták. A kormányváltás ugyanakkor döntő impulzust adott a liberális pártalapítási törekvések fel
