Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 1. szám - TANULMÁNY - Gyulai Éva: A jezsuiták sárospataki Agonia-kongregációja a 17. században
10 Egyháztörténeti Szemle X/1 (2009) készülés nélkül érje az utolsó órája, bármikor jönne is el. Rákóczi Ferenc azonban a Rákócziak címerállatához, a sashoz hasonlóan viszonyult múlandóságához, illetve Báthori-vérből származván, bátran küzdött meg a sárkánnyal, vagyis a halállal, írja gyóntatója.17 A jezsuita udvari pap, gyóntató és misszionárius Kiss Imre, aki sárospataki misz- sziója idején a református kollégium tanáraival több hitvitát is megvívott, feladatának tekintette, hogy urát a halálos ágyán felkészítse a halálra, s temetési beszédéből kiderül, hogy őszintén elismerte Rákóczi Ferencnek a haláltusában tanúsított lelkierejét: „Reá emlékeztetém az halálra, hogy ha Istennek úgy fogna tetszeni, kész lenne mind az életre s mind az halálra, kit is nagy solutioval vet[t], s Isten akaratjára hagyá magát, megmutatván, hogy nem ragaszkodott vala ez árnyékvilághoz fölöttébb. Még pedig igen álmélkottam, azon halálos ágyában is oly beteges és elerőtlenedett emberben oly erős, bátor és nem közönséges férfiúi temészet rekesztetett vala. Mert egész beteg ágyában semmi zúgolódását és békételenségét vagy betegsége, vagy halála ellen nem láttam.”18 19 Rákóczi agóniája nyilvános volt, s akárcsak addigi kegyessége, mintául szolgált családtagjainak és udvara népének.1? 17 ,,[o]ly tökéletlenül ólálkodott az halál a mi megholt méltóságos atyánkfia körül, úgy hogy még a doctor sem gondolta akkor következendő halála idejét; de ugyan hogy készületlenül ne találtassék, annak rendi szerént reá emlékeztetém az halálra [...] nagy bátorsággal és férfiúi szívvel várta halálát, mert nem vala teste s lelke ez világi gazban eltemetve, az eleven Naphoz igyekezvén oda föl, címeres sássá is azt hozván magával. Mely noha minden madaraknál följebb emelkedik a szárnyaival a természetvizsgálók írása szerént, de ugyanoly magasról is az alatta lévő földet meglátja, úgy, noha nagy méltóságra fölemelte vala Isten a mi megholt fejedelem atyánkfiát, de ugyan szemlélte onnan is a földet, s tudta magát földből valónak lennie. Pulvus es et in pulverem revertis [...] Bátorsággal várta, mondám, halálát, mert Báthori nagy vérből valónak magát akkor is mutatta, amint hogy bártran megvívott vala régenten a nagy fene sárkánnyal Báthori, s meg is győzte, úgy bátran megvívott Báthori dicsíretes véréből származott méltóságos R. F. fejedelem a nagy fene sárkánnyal, az halállal, s meggyőzte.” Kiss, 1677. B2/2-C2/1 18 Kiss, 1677. B3/1-2 19 ,,[n]agy töredelmességgel meggyónván és háromszor is a Sz. Oldást felvé- vén, az Úr testével részesülvén kívánsága szerént az udvar népének s édes kedvesinek jelenlétekben, végtére a Sz. Utolsó Kenetet is magára vette, beteljesítvén az engedelmes Sz. Dávid szép intését: Hodie si vocem ejus audieritis, nolite obdurare corda vestra. Psal. 94. Ma ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket. Akkor is minden szükséges általam lett Isten szavaira szívét meglágyította, és midőn a lélekzetnek nehezen járása miatt nem szellőztethette szívének hévségét, nem is szólhatott, amint kellett, a szép imádságokra figyelmezett, istenes kérdésimre ottan-ottan vagy
