Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 1. szám - RECENZIÓ - Gőzsy Zoltán - Varga Szabolcs: Joachim Bahlcke: Ungarischer Episcopat und österreichische Monarchie
Recenzió 73 A struktúrában tapasztalható aránytalanságok még inkább zavaróak annak a tudatában, hogy kötet címében egy évszázadnyi egyháztörténet van feltüntetve. Ennek tükrében aránytalanul csekélynek érezzük II. József egyházakkal kapcsolatos tevékenységének ismertetését (IV. 7. 323- 348.), illetve a jozefinista egyházpolitika hatását, melyre már nem tért ki a szerző. Ez utóbbi nem lett volna feladata a kötetnek, ám az előzmények ilyen mérvű tálalása megkívánta volna a kitekintést nyújtó lezárást. Meg kell itt említenünk a szerzetesrendekkel és a papi szemináriumokkal kapcsolatos döntések tárgyalásának feltűnően csekély mértékét, továbbá azt, hogy nem igazán tér ki a szerző arra a kérdésre, mi is volt a célja II. Józsefnek a plébániák, plébánosok számának gyarapításával, oktatásuk köz- pontosításával. Felvethető e kifogásokkal szemben, hogy Bahlcke csupán az egyházmegyék, sőt e fejezetben az egyházmegyei vezető tisztségviselők szempontjából vizsgálja a történéseket, ám ezeknek akkor is nagyobb súlyt kellett volna kapniuk az argumentációban. Ugyanakkor itt is el kell ismerni, hogy Bahlcke II. József egyházi intézkedéseit logikusan és új szempontok alapján, széles perspektívában tárgyalja. Lehet, hogy túlfeszítette volna a könyv kereteit, ám talán megért volna egy fejezetet az újkori káptalanok személyi állományának, jelentőségének a vizsgálata. Igaz, hogy ezek koraújkori szerepéről még kevesebbet tudunk, mint a püspökökről, ám fontosságuk vitathatadan. Komoly jelzésértéke volt egy-egy préposti vág)' kanonoki stallum odaítélésének, és ezen kinevezések szorosan összefüggöttek a címzetes püspöki címek odaítélésével. Ezen túl a 18. századi barokk püspökök javarésze valamelyik káptalanban töltött be megválasztása előtt dsztségeket, így komoly karrierállomás is volt egy-egy kanonoki cím. Mivel a 18. századi újjáépítés során a püspökök nagyban támaszkodtak a káptalan tagjaira, ezért közöttük kell keresni a főpásztorok belső munkatársainak körét is. Ennek hiánya azonban nem módosítja a könyv következtetéseinek értékét, nélküle is kerek egészet alkot. A könyv 2/2. fejezetében komoly szakirodalmi apparátussal alátámasztva mutatja be Joachim Bahlcke a szentkorona-eszme és a magyar egyházszervezet működésének történelmi összefüggéseit. Ezzel a kérdéssel szorosan összefügg a 2/1-es fejezet is, ahol a szerző a magyar, a hor- vát és az erdélyi katolikus egyházszervezet különbségeit vizsgálta. Ebben, egészen az Istváni államalapítástól kezdve mutatja be a három államalakulat sajátságait. Jelentősnek tartjuk, hogy ebben a témában a releváns hor- vát szakirodalmat használja. Ehhez szorosan hozzátartozik a 3/2. fejezet, és csak üdvözölni lehet, mert a magyar szakmunkák rendre elfeledkeznek Horvátországnak a Magyar Királyságon belüli sajátos helyzetéről, és a horvát szakirodalomban is rendre visszaköszön az önálló nemzed egyház fikciójának igénye. A szerző helyesen tárgyalta külön fejezetben ezt a kérdést, és csupán néhány apró kiegészítéssel élünk. A műben végig faktumnak vett Háromegy Ki
