Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 1. szám - RECENZIÓ - Gőzsy Zoltán - Varga Szabolcs: Joachim Bahlcke: Ungarischer Episcopat und österreichische Monarchie
Recenzió 71 hogy kell egy központi gondolat, amelyre fel lehet fűzni az elemzést, mert különben elveszne a szöveg belső kohéziója. A szerző a magyar püspökségek tárgyalását teljes joggal a középkori viszonyok bemutatásával, illetve Szent István maikodásával és egyházszervezésével kezdi és a mű első 90 oldalán valójában téma felvezetését olvashatjuk. A közép- és koraújkori egyháztörténet ilyen részletes tárgyalása ugyanakkor meghaladja egy általános bevezető kereteit. Bahlcke eljárását igazolhatná az a tény, hogy a német olvasóközönség tájékoztatása miatt foglalkozik ilyen részletesen a kérdéssel, illetve amiatt, hogy igen jelentős anyagot gyűjtött össze a korábbi időszakról, és ezt meg akarja osztani olvasóival. Mégis kissé aránytalannak kell tartanunk a felvezetés mennyiségét, kissé feszesebb szerkesztés célravezetőbb lett volna. A részletes bevezetést azonban más tényezők is indokolják. Egyrészt a probléma tematizálásánál a szerző jól mutatja be azt, hogy a magyar királyság sajátos berendezkedéssel bírt, hasonlóan a német császársághoz, a Szent Korona alá több, különböző státuszú tartomány tartozott és ezt a sokszínűséget az egyházszervezet hierarchiájában is fel lehet fedezni. Másrészt csak a közép- és koraújkori viszonyok részletesebb ismerete birtokában érthetjük meg a 18. századi Habsburg uralkodók egyház- és vallás- politikáját. A kötet elvitathatatlan érdeme, hogy új szempontok alapján vizsgálja a magyar egyház 17-18. századi történetét. Egyrészt alaposan ismerteti az egyházmegyékkel, az egyházi vezetők kinevezésével kapcsolatos jogi kérdéseket. Olyan argumentációt vonultat fel a szerző, melyek eddig vagy csak partikulárisán, vág}' csak részleteiben szerepeltek a magyar történet- írásban, vagy teljes mértékben hiányoztak. Másrészt az is kiemeli Bahlcke munkáját, hogy Bécs szempontjából is értékeli az egyházpolitikai tendenciákat. Ez azért fontos, mert a 18. századi uralkodók alapjaiban szabták meg Magyarország egyházpolitikáját. A Habsburg államvezetés érdekeinek és érveinek logikus ismertetése mellett gazdaság- és társadalompolitikai kontextusba is elhelyezi az uralkodók ez irányú motivációit. Ebből a szempontból még szerencsésnek is tarthatjuk, hogy külföldi szerző interpretációjában olvashatunk a témáról, azon észrevételünk fenntartása mellett, hogy talán éppen emiatt kissé háttérbe szorult a magyar érdekek és motivációk taglalása. A könyv írója nem volt könnyű helyzetben, hiszen a koraújkori magyar egyháztörténet vitathatatlan eredményei ellenére ma még keveset tudunk a katolikus intézményhálózat továbbéléséről, illetve a döntési mechanizmusokban, közép- és felső szintű közigazgatásban betöltött szerepéről. Az világosan látszik, hogy sokkal nagyobb súlyú maradt a katolikus felsőpapság az udvari szerepvállalása miatt, mint a korábbi — elsősorban protestáns — egyháztörténeti munkák azt sejtetni engedték. Az elmúlt évek eredményeiből ki kell emelnünk Molnár Antalnak a bátai
