Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 4. szám - RECENZIÓK - Gál-Mlakár Zsófia: Őze Sándor: A határ és a határtalan. Identitáselemek vizsgálata a 16. századi magyar ütközőzóna népességénél. Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2006. 365 old.
Recenzió Őze Sándor: A határ és a határtalan. Identitáselemek vizsgálata a 16. századi magyar ütközőzóna népességénél. Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2006. 365 old. Az Őze Sándor kutatásait, munkáját összefoglaló, 2006-ban megjelent kötet hűen mutatja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensének eddigi eredményeit, melyek főként az identitáskutatás köré épülnek. A három tematikus egységbe szervezó'dő tanulmányok egyen-egyenként már megjelentek különböző tanulmánykötetek, folyóiratok lapjain, itt pedig a kora újkori identitásra, az abból fakadó és irodalmi művekben, korabeli politikai közbeszédben megjelenő toposzokra koncentrálnak. A szerző feltett szándéka, hogy a kora nemzettudat megnyilvánulásait vizsgálja a végvárak katonaságának, a hajdúságnak és a török hódoltságban élőknek a tudatát számba véve. Célja pedig, hogy ezen identitások által befolyásolt tágabb közösség, a magyar nemzet tudatát megvilágítsa. A kötet időhatárai 1526 és 1566. Az első általánosan ismert korszakhatára a kora újkori történelemmel foglalkozó szakembereknek, míg az utóbbi tetszőleges, utal Szulejmán szultán halálára és a nagy török hódítások mérséklődésére, de a Szigetvár és Gyula elestével a béketárgyalások lehetőségére is. Földrajzi határként a szerző a folyamatosan változó határzónák világát választotta. A vizsgált társadalmi rétegek köre igen széles: a végvárak katonarétege, a várak környezetében élő parasztság, a ferencesek és a pálosok, de feltűnik Nádasdy Tamás és környezete és Szegedi Kis István alakja is. Őze Sándor egy olyan generációt vizsgál állítása szerint, melynek szellemi ideológiai tájékozódása később egy egységes identitássá, a későbbi nemzettudat forrásává válik. Kiindulópontja a Molnár Erik-vita, melynek végén azonban nem látták bizonyíthatónak a kora nemzettudat létét, melyet Molnár Erik a 16. századi katonasághoz kötött. A szerző módszereit, csakúgy, mint a vizsgált anyagot illetően maga is egy változatos képre hivatkozik. Ebben az eszmetörténeti, kommuni- kációs-határtörténeti vizsgálatok és a sztereotípiák, toposzok változása játszik főszerepet. A kulturális antropológia, valamint a szemiotika új hazai és nemzetközi eredményei mellett pedig főként Ernst Gellner, Benedickt Enderson és Eric Hobsbawm által tételezetteket tekinti kiindulópontnak. Ők ugyanis kutatásaik révén a nemzeti tudat kialakulását már nem kötötték kizárólagosan az arra lehetőséget teremtő gazdasági és társadalmi folyamatokhoz. Ennek nyomán a nemzetközi kulturális antropológiai trendként megjelenő nemzeti szimbólumrendszernemzeti tér - és emlékezetkutatás, valamint a hazai néprajzi indíttatású nemzettudat változó jelképeit vizsgáló irányzat és az 1970-es évektől megjelenő Konfessionalisierung nyújtott módszertani fogódzókat a szerzőnek. Ezt pedig kiegészítette újabban a reformáció időszaka kapcsán megjelenő apokaliptikus eszmék vizsgálata is. A kötetet záró je-
