Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 4. szám - DISPUTA - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár zsidóellenességéről
146 Egyháztörténeti Szemle IX/4 (2008) vagy egyáltalán bevándorlásának - korlátozására irányuló jogalkotói törekvésekkel. A zsidóság ugyanis 1920-ban nem első generációs bevándorló volt Magyarországon, hanem a magyar nemzet integráns része, vagy legalábbis a 19. század második felének (persze nem egyszerű folyamatként leírható) asszimilációja során egyértelműen bizonyította, hogy nagy tömegei azzá akarnak válni. Bizonyos foglalkozási ágakban felülreprezentáltságuk társadalomstatisztikai tény, a kérdés inkább az, hogy ebből milyen következtetést lehet és érdemes levonni, illetve az milyen hatósági intézkedésnek válik hivatkozási alapjává. Történészként nem fogadhatjuk el azt a megfogalmazást, hogy a zsidóság mintegy tudatosan „kiszorította” volna a keresztény népességet, s ez utóbbi részéről jogkorlátozó intézkedéseket tesz szükségessé. A zsidóság a 18. század második felétől jól leírható társadalomtörténeti folyamatok eredményeként foglalta el helyét Magyarország társadalmi (foglalkozási) szerkezetében, amely - összességében és általánosságban - nem igényelt volna állami beavatkozást, ilyen mértékűt bizonyosan nem. Az utóbbira irányuló politikai és ideológiai törekvéseket (melyekben Pro- hászka nem épp marginális szerepet játszott) tényszerűen írhatjuk le antiszemitizmusként. Egyébként is, ha ezt a logikát követni próbáljuk, el kellene, hogy ismerjük, miszerint a zsidóság képtelen az asszimilációra, minden beilleszkedési törekvése ellenére a magyarságtól idegen zárt etnikai csoportot fog alkotni. Fontos, hogy amennyiben a magyar- országi numerus clausust vizsgáljuk, feltárjuk annak szellemi előzményeit, környezetét stb. De attól, hogy itt egyértelműen zsidóellenes intézkedésről és annak Prohászka részéről történt elméleti megalapozásáról volt szó, akkor sem tekinthetünk el, ha pontosan tudjuk és részletesen ismertetjük, hogy a cári Oroszországban, vagy más államokban hasonló illetve jobb vagy rosszabb szellemben foglalkoztak ilyetén jogalkotással. A jelentőségét sem szabad leszűkíteni csupán a felsőoktatási beiskolázás ügyére, támogatóik is „nemzetstratégiai” jelentőséget tulajdonítottak annak, s nem lehet vitás, hogy a törvény elfogadása alaposan hozzájárult a Horthy-korszak politikai légkörének kialakításához és megszilárdításához. Kitérőként hadd jegyezzük meg: ha Prohászkának a numerus clausus kapcsán képviselt álláspontját egy méltányolható és érthető magatartásként írjuk le, kortársainkat és utódainkat óhatatlanul felruházzuk a lehetőséggel, hogy ugyanilyen törvényt hozzanak bármikor, bárkivel kapcsolatosan. Ami pedig a kort, mint hátteret illeti: ez nem menti, inkább súlyosbítja Prohászka felelősségét, és felveti az apologetika problémáját. Például a numerus clausus eredeti törvényjavaslatának 3. §-a nem tartalmazott az egyetemi felvételikre vonatkozó korlátozásokat, ez későbbi, leghatásosabban Prohászka által felkarolt módosító indítványként került a T. Ház elé.38 A parlamentben elmondott beszéde8? részletes és 3 38 Mindennek részletes feldolgozására Id.: N. Szegvári Katalin: Numerus clausus rendelkezések az ellenforradalmi Magyarországon. A zsidó és nő- hallgatók főiskolai felvételéről. Bp., 1988. (továbbiakban: N. Szegvári, 1988.) passim, küln. 113-116. p.
