Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 4. szám - DISPUTA - Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár zsidóellenességéről
130 Egyháztörténeti Szemle IX/4 (2008) vallását és gyökereit vesztő része - hihetetlen módszerekkel és tempóban volt képes bontogatni a keresztény értékeket valló társadalom tabuit. Ezeknek az értékeknek a védelme, az úgynevezett antijudaizmus pedig - erkölcsteológiai szempontból is — védhető álláspont. De nem csak kulturális és erkölcsvédelmi kérdések kapcsán érdemes ezen elgondolkodni, hanem a „gazdasági önvédelem” kérdésében is: Orvos Levente a numerus clausus és a modern monopólium-ellenes törvények rokonságára hívta fel a figyelmet kifejtve, hogy mindkét esetben a tágabban értelmezett közjó érdekében történt jogkorlátozás. Jelenkori párhuzamként bevándorlási, illetve külországi állampolgárok munka- vállalására vonatkozó korlátozó, ember és ember közt különbséget tevő jogszabályokat is hozhatunk a nemzetközi gyakorlatból. Nem felejthetjük el, hogy a zsidóság is különbséget tesz ember és ember közt: hagyományosan eltérően viszonyult a saját köreiből származókhoz és a „goj”-okhoz. Végül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kornak azt a szempontját sem, amit ma leginkább „nemzetbiztonsági kockázat” néven összegezhetnénk: a cionizmus eszméjét, melynek következményeként a zsidóság egy része nem csak egy haza építésében számított elkötelezettnek. A fenti a tényezőket - mint a zsidóellenesség okait - külön-külön kéne mérlegre tenni. Bizonyára van, amiben túlzott volt Prohászka aggodalma, vagy hibás volt ítélete. De nem mérlegre tenni, és csak Pro- hászkát ítélni el nézeteiért, ráadásul kiragadva személyét egy - mai fogalmaink szerint, utólag - alapvetően antiszemitának bélyegezhető társadalomból: súlyosan egyoldalú magatartás. 4 4. Prohászka felelősségéről Mai korunk a holokauszt utáni kor. Természetes, hogy mai ítéletalkotásunk Prohászka zsidóellenességéről elsősorban annak a függvénye, mennyire tekintjük személyét a vészkorszak előfutárának. Meggyőződésem: e tekintetben a végső vélemény mindig is szubjektív marad. Az elhamarkodott indulatból, esetleg címkék hatására történt személyes ítéletalkotást megelőzendő - vagy korrigálandó - bizonyos szempontokat viszont érdemes rögzítenünk. Tény: Prohászka Ottokár 1927. április 2-án hunyt el. Nem érhette meg mindazt a borzalmat, mely a második világháború alatt történt. Ha további másfél évtized földi élet megadatott volna neki, maga tehette volna egyértelművé megítélését. Arról csak akadémikus vita folytatható, hogy mit tett volna, ha megéri a vészkorszakot. Érvként egyik oldalról felhozható az elesettek és a társadalom perifériájára szorultak iránti mindenkori, gyakorlati tettekben megnyilvánuló elkötelezettsége, másik oldalról a jogkorlátozó - de nem jogfosztó! - numerus clausus korábbi támogatása — ám ez az egész problémafelvetés történelmietlen. Nem eszköztárunkba illő. Pro és kontra hozhatók érvek közvetlen környezetének vagy neveltjeinek háború alatti magatartásáról (Shvoy Lajost például, egykori
