Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Donáth Péter: A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből, 1868-1958
110 Egyháztörténeti Szemle IX/3 (2008) ként jelzésértékű: több református lelkész illetve egyházi intézmény egyáltalán nem illetve nem minden esetben meggyőződésből vállalt szerepet a Tanácsköztársaság idején, hanem egyszerűen tudomásul akarta venni a Kun Béláék hatalomátvételével létrejött „új világot”, s abban keresni a továbblépés, a megmaradás lehetőségét. (Bár volt precedens a túlbuzgóságra is, például az állampártba való belépés illetve pedagógus-szakszervezeti agitációban való részvétel esetén.) Jól mutatja be, hogy a Horthy-korszakban a református egyház nem egy esetben sokkal megértőbb és mentegetőbb volt lelkészeinek és intézményeinek szerepvállalását illetően, mint az állami hatóságok. A 2.3. alfejezet (nagykőrösi mellett sárospataki, veszprémi stb.) esettanulmányai, konkrét történések körüljárási kísérletei mellett általános elemzésekbe is bocsátkozik. (A 2.3.1. alfejezetben például az iskolai hitoktatás megszüntetésének forrásközpontú, elemző bemutatása alkalmával.) Összességében az iskolák államosítását célzó, ideológiai monopóliumra törő hatalom, illetve a helyi szintű döntéshozók, egyszerű lelkészek, tanárok, szakszervezetek vagy egyéb szakmai testületek vezetőinek sorsán keresztül tanulságosan mutatja be az egyházi élet kereteinek átalakulását, a személyes döntések személyes és közösséget érintő politikai következményeit. A 2.4. alfejezet - Donáthra megint csak jellemző módon - olyan „fejezetzáró megjegyzéseket” tartalmaz, melyben többek között megszólítja a Tanácsköztársaság alatti történéseket sommásan (le)minősítő fiatalabb történészgenerációt. Kérdéseket tesz fel (mennyiben tekinthetők egyedi eseteknek a Tanácsköztársaság alatti - különböző mértékű és mindig helyi tényezők által árnyalt - egyházi szerepvállalások), és megfogalmaz olyan kutatási hiányosságokat, mint például az egyházi intézmények „likvidálásakor” elbocsátott vagy kilépett személyek sorsának feltárása, tanítók régi vágyainak (pl. 8 osztályos elemi népiskola, érettségire épülő tanító- képzés reformja stb.) forradalmak alatti teljesültsége stb., továbbá érdekes grafikonokkal illusztrálja az 1906-1918 között tanítóképző-intézeti tanárok különböző szempontú összetételét. Kérdésfeltevéseinek sorát a Váczy Ferenccel történtek számbavételével záija (súlyos megtorlás elmaradása, sőt pozíciójában maradása és emelkedése egészen a koalíciós évek végéig), rámutatva, hogy ismereteink szerint mindez nem csupán páratlan, hanem nagyon tanulságos is a 20. századi magyar tanítóképzés történetében. A 3.2. alfejezet a koalíciós évek egyházi kiútkeresését, Ravasz László püspök munkásságát mutatja be, utóbbit (és a református egyház általános történetét) számos újabb ada
