Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Donáth Péter: A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből, 1868-1958
Recenziók ill lékkai is alátámasztja, bemutatva az egyháziak kompromisz- szumban való reménykedését, majd a 3.3. fejezetben az abban való csalódottságot, az államosítás lefolyását, annak intézménytörténeti (oktatási kormányzat átrendeződését hozó) vonatkozásaival együtt. A 4. fejezet címe pontosan adja vissza a tartalmat: „A nagykőrösi képző az »éberen« felügyeltek, majd a visszafejlesztésre, megszüntetésre ítéltek között (1953-1957)”. Az immáron állami tanítóképzőben zajló 1953. évi „brigádlátogatás” során már sejteni lehetett, hogy az állam fokozottan ellenőrizni, illetve centralizálni kívánja a különösen egyházi eredetű tanítóképzőket, saját képére formálni a tanitóság szellemi-politikai arculatát. A szerző tanulságosan „kényszerű, méltósággal viselt, mértékadó engedelmességként” jellemzi az intézet tanárait jellemző magatartással, amivel az állam terveit fogadták. A nagykőrösi esettanulmány ezúttal is általános tanulságokat hordozó: a kiharcolt, majd visszavont ígéretek, pártfogókeresések, az 1953-1956 közötti politikai viszonyokat minden szegmensükben tükröző próbálkozások és kényszerű tudomásul vételek időszakának alaposan dokumentált bemutatása. Az 5., függelékként ide illesztett fejezet a nagykőrösi képző utolsó vezetőjének, Juhász Bélának kecskeméti igazgatóságát mutatja be. Donáth Péter nagy ívű tanulmányát a mintegy 160 oldalas, 1346 hivatkozást tartalmazó jegyzetapparátus zárja. Utóbbira azért hívjuk fel a figyelmet, mert — bár az olvasót a gyakori hivatkozásokkal egybekapcsolt sűrű lapozgatás bizony próbára teheti — a szerző egyes jegyzeteiben pontosan igyekezett összefoglalni a minduntalan felmerülő „kitérőket”, ezáltal további töprengésre és kutatásra sarkalló megállapításokat, életrajzi illetve kortörténeti adalékokat felvonultatni. Megemlítjük még, hogy Donáth Péter munkájának értékét növeli a nagykőrösi pedagógus-társadalom kiemelkedő alakjainak megidézése, a tevékenységüknek méltó emléket állítani akaró törekvése is.2 Donáth Péter kötetét összességében jó szívvel ajánlhatjuk a magyarországi tanítóképzés (általában az iskolatörténet) iránt érdeklődő szakmai illetve nagyközönségnek, különösen azoknak, akik fogékonyak az átfogó szemléletmód, az újszerű és sajátos megközelítések iránt, nemcsak az oktatástörténet, hanem a 2 Engedtessék meg e ponton egy személyes kiegészítés: A szerző munkájában sokat használja Seri András református lelkész, tanár, igazgató-helyettes dokumentumait, visszaemlékezéseit. Életrajzának ismertetésekor (608. p., 1059. sz. jegyz.) csak születésének évszámát (1909) tudta feltüntetni, halálát „?”-lel jelölte. Seri András — e sorok írójának anyai nagyapja - 1995. február 13-án hunyt el Nagykőrösön.
