Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Donáth Péter: A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből, 1868-1958
Recenziók 109 módon mutatja be. Jegyezzük meg, hogy ez a „kevésbé” is majd 100 oldalas áttekintést tartalmaz, bár ebből mintegy 60 oldalt tesz ki a 3.1., ténylegesen a Horthy-korszakkal foglalkozó alfeje- zet. Ezekben az alfejezetekben is érezhető azonban, hogy a szerző sokkal inkább az 1918-1920 közötti események utóhatásaira, valamint az 1945-tel kezdődő korszakra, az államosítást megelőző illetve követő évek bemutatására irányul. (Az egyébként is 1956-tal záruló 3. fejezet alcíme: „Kísérlet a második bezárási döntésig teijedő időszak atmoszférájának érzékeltetésére” — pontosan kifejezi a szerző törekvéseit, a 364-365. oldalon összefoglalt, olvasójának címzett módszertani megjegyzéseivel együtt.) Donáth amúgy sem kezeli mereven a korszakhatárokként számba jöhető évszámokat, és munkája szempontjából szerencsésen is teszi. A nagykőrösi tanítóképző intézet (illetve általánosságban az oktatáspolitika) kereteit meghatározó politikai intézményrendszer változásai, az azokhoz vezető illetve azokból elágazó utak feltérképezése gyakori vissza- (ritkább esetben: előre-) utalásokat tesz szükségessé. Például az első, az 1918-19-es eseményeket bemutató fejtegetései kapcsán kétszer is lazít az általa a tanulmány címében jelzett korszakhatáron. A 2. fejezet („A nagykőrösi református tanítóképző az iskolapiaci nehézségek, a rendkívüli körülmények s a radikálisan változó társadalmi-politikai elvárások szorításában, 1914-1920”) alcímében szereplő évszám ugyanis már előre vetíti, hogy nem az első világháború végétől, hanem az előzményeket is szemlélő módon mutatja be a történteket, a 2.1. alfejezet szövegét olvasva pedig még visszább nyúl: a dualizmus korának társadalmi, eszmetörténeti változásait is sokoldalúan mutatja be, a századforduló sajátos liberalizmusának, a politikai katolicizmusnak a megjelenésével, hatásmechanizmusával együtt. A Tanácsköztársaságot követő, 1919. őszi politikai vissza- (illetve át-) rendeződés során súlyosan elmarasztalták a nagykőrösi tanítóképző intézetet, igazgatóját (Váczy Ferencet) és több tanárát súlyosan megrótták a „bolsevizmus” uralma alatti szerepvállalásukért. A szerző - a 2.2. alfejezetben - meghallgattatja mindkét felet az általuk írott, illetve róluk szóló dokumentumok tükrében. Fejtegetéseiből egyértelműen kirajzolódik, hogy a néhány hónap alatt kétszer is ideológiai présbe került, egyszer a „klerikális reakció” szálláscsinálójának, majd a „nem eléggé hazafias” magatartású- nak minősített intézmény vezetőit alapvetően a túlélés, a tanító- képzés és annak színvonala megmaradásáért folytatott küzdelem, esetenként pedig a forgószélszerű rendszerváltás viszonyai közötti tájékozatlanság is motiválta. A nagykőrösi példa egyéb
