Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)

2008 / 3. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: Donáth Péter: A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből, 1868-1958

io6

Egyháztörténeti Szemle IX/3 (2008)

A vállalkozás méretére jellemző, hogy mostani kötetének főszövege a jegyzetapparátussal együtt „csak” 668 oldal, a fennmaradóból majd 140-et a források és irodalom felsorolása tesz ki. Donáth Péter tényleg szinte mindenre kíváncsi volt. A Magyar Országos Levéltár állagaiból nemcsak az oktatási kormányzat állagait nézte át, hanem más központi kormányszervekét, az 1945 utáni pártapparátus szinte valamennyi osztályának anyagát, az igazságszolgáltatás fondjait, társadalmi szervezetek, kutatóintézetek archívumba került iratait. A központi iratőrző szervek közül a „magától értetődőek” (Politikatörténeti Intézet, Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára, OPKM Dokumentumtára stb.) mellett olyan helyekre is ellátogatott, melyek eddig kevésbé számítottak az iskolatörténeti kutatások kiindulópontként számbavehető intézményei közé (Történeti Hivatal, Hadtörténeti Levéltár stb.). Ezek után szinte meg sem lepődünk azon, hogy fel kívánta dolgozni Budapest Főváros Levéltára mellett valamennyi megyei levéltár szakigazgatási apparátusának dokumentumait, iskolaügyre vonatkozó állagait, s ugyanez mondható el az egyházi levéltárakról. Utóbbiak közül, témaköreinek megfelelően egyesekből (pl. a Ráday Levéltárból) mélyebben, másokból kevésbé mélyebben merített, de alaposságához nem férhet kétség. Még az egyes intézménytörténeti feldolgozások szerzőit is tájékoztathatja az egyes felsőoktatási intézmények (ELTE, bajai és nyíregyházi főiskola stb.) irattáraiban történt búvárkodása, a mintegy kéttucatnyi magánszemélytől és családtagjaiktól beszerzett hagyatékok feldolgozása. Donáth Péter - követendő módon - nem győzött ezért több helyen is köszönetét mondani segítőinek és támogatóinak (köztük számos - bizonyára tartalmas tudományos diákköri és szakdolgozatokat benyújtó — hallgatójának) munkájukért. És akkor még nem is szóltunk a terjedelmes sajtóanyag, az iskolai értesítők áttekintéséről, valamint a 19-20. századi magyarországi tanárképzést átfogó bibliográfiájának is számító „felhasznált, hivatkozott irodalom” c. fejezetében foglalt könyvészeti apparátusról. Utóbbi nem nélkülözi az eszmetörténeti, általános történelmi, pszichológiai alapműveket sem, jelezve, hogy a szerző tényleg minden vonatkozásban alá akarta támasztani megállapításait. Itt említjük meg, hogy Donáth nem pusztán felhasználta, idézte a rendelkezésére álló szakirodalmat, nem mulasztja el felhívni a figyelmet (az akár általa, akár mások által vitathatónak ítélt) megállapításokra, az eltérő nézőpontokra, hangsúlyokra.

A kötet három nagyobb fejezetre tagolódik, melyek közül részletesebben a harmadikkal kívánunk foglalkozni. Az első öt,