Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)

2008 / 3. szám - DOKUMENTUMOK - Busku Anita Andrea: Lonovics József csanádi püspök a szerzetesrendekről az 1839-1840. évi országgyűlésen

Lenovics József Csanádi püspök a szerzetesrendekről

61

tevékenységnek,16 17 ami - erről tanúskodnak a püspökségének idején keletkezett feljegyzések, jegyzetek és fizikai következmények - az értelmes utókor iránti érzékenységével függ össze. Nem meglepő tehát a tanítórend éles védelmezése. Kedvező hangon szól a „legjelesebb” protestánsokról, akiknek „majd csudálatát, majd irigyletét vonta magára” a rend. Ez is mutatja, miért emelkedik ki a többi szerzetesrend közül, hiszen melyik társaság mondhatja el még magáról a más, egyébként elutasító relígióhoz tartozók támogatását?1? Persze azért a használt kifejezés összecseng az „egy részről magasztalva, más részről gyalázva” szöveghellyel, s így némi neheztelést vált ki a hall- gatóból-olvasóból. A külhoni tolerancia másik módját fogalmazza meg a jezsuiták hazánkból történő távozását követő események kapcsán: II. Frigyes kegyesen és okosan viszonyult hozzájuk (tehát a tágabb nemzet fogalma után a nép vezetőjének fogalmát is bevonja a külföldi szimpátia körébe). Tanácstalanságát fogalmazza meg: vajon van-e értelme arról vitatkozni, milyen fogadtatás válj a a rendet hazatelepülésük esetén. Többször megismétli: nem tudja, van-e erre utaló szándék vagy egyáltalán terv. A rendek intézményét egységesen is támogatja, hiszen védelme szerint az egyenesen magából a katolikus hitből következik.

Ezen a ponton egyaránt kedvezett már a protestánsoknak, a katolikusoknak, a külföldnek - persze minden esetben nyitva hagyva kissé a véleményét. A liberálisokat is megszólítja, a szabadság eszméjének fegyverét fordítja ellenük. Szavainak érzékeltetésére „szabad embernek szabad alkotmány alatt szabadnak kell lenni” végképp felhívja a figyelmüket, jelezve ugyanakkor, hogy a liberális elveket nem lehet ruhaként fel- és levetni, nem csupán a hazai ipar és közlekedés esetén („gőzhajóbéli”), de bármely más témában is meg kell tartaniuk a fennen hangoztatott liberális hozzáállásukat. A nemzeti elvekért kiállókat („attilában”) ugyancsak toleranciára inti. Visszatér egy rövid gondolat erejéig a külhoni kútfők és példák említéséig,

16 Rácz nézőpontja, így következtetése is egyértelműen negatív minősítésű a jezsuitákra nézve: „Haza és család a jezsuitáknál már eleve tekintetbe sem jöhetett, hiszen nevelési elveik között elsőnek a családtól és a szülőföldtől való teljes elszakadás szerepelt. A jezsuitának a Társaságon kívül sem családja, sem barátja, sem hazája nem lehet.” Ld. RÁCZ, 1974, 33. p.; Lonovics nem morálfilozófiai, sokkal inkább pedagógiai, oktatási szempontból tekinti jelentősnek a rendet, sőt eleve a tanító szerzetesrendeket.

17 Vö.: „Iskoláik olyan hírnévre tettek szert, hogy még a protestáns szülők is szívesen járatták oda gyermekeiket.” Gecse, 1995.142. p.