Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - DOKUMENTUMOK - Busku Anita Andrea: Lonovics József csanádi püspök a szerzetesrendekről az 1839-1840. évi országgyűlésen
62 Egyháztörténeti Szemle IX/3 (2008) azonban egyértelműsíti, bárki bármit is mondjon vagy tegyen, a katolicizmus - s így a szerzetesrendek léte - örök. S ha nem is folytonos ragyogás a sorsuk, mert mindig születnek káros eszmék, irányzatok, mégis mindig új erőre kapnak: „a hol őket a pallossal felfegyverkezett philosophia a legborzasztóbb kegyetlenséggel kiirtotta, ott a kiirthatatlan gyökérről sarjadozva, ismét lábra kaptak.” Hogy mennyire nem mindenki vélekedett erről a kérdésről így, csupán Andrássy véleményét idézzük, aki szerint „már az utolsó Jesuita kihalt”.18 * A visszatértük feletti aggodalmak azonban már a zsigerekbe ivódtak, ezért folyt generációk óta vita róluk. Nem akarja Lonovics, hogy mindenki állíthasson szerzetet („ezen gondolattól távol vagyok”), erősen tagadja erre irányuló szándékát. Érthető, hiszen az egyházat valamilyen módon megtestesítő szervezet felállítása nagy felelősség, széles tárházú tudás és jó szándék szükségeltetik hozzá. Ismét a szabadság eszméjével érvel,'9 a szabad, tiltás nélküli hivatalválasztással, amely a liberálisok egyik gyakran felhozott gondolata. Mindössze felületesen utal a másik fontos momentumra, a szerzetesrendek bevételével kapcsolatban felmerülő gazdasági liberalizmus pártolására, amelyet ez esetben mintha nem tekintenének olyan objektiven a máskor egyébként fanatikus szószólói ezen elvnek. Teátrálisan fejezi ki érzelmeit, a reformok előterjesztőinek példáját követve: „századunk állásával s a szabadság fogalmával egybe nem férhet”. Jól látja, hogy önkényesen emelte ki az alsótábla azokat az eseteket, mikor diétán hozott törvény szabta meg az egyes szerzetesek honi letelepedését. Saját példái (ferencesek, pálosok, piaristák, trinitáriusok, kamalduliak) viszont nyilván az ő szándékát igazolják, vagyis királyi jussnak ismerik el az erről való döntést. Hiányolja az 1715/102. törvénycikk említését, ami ezt támasztaná alá, azonban az alsótábla - egyértelműen szándékosan - nem hivatkozik rá, még érintőlegesen sem. 18 Az előző diétán az egri káptalan követeként Lonovics is a rend holtáról beszélt. Palóczy László Borsod vármegyei követ kijelentéséből kitűnik a jezsuitakérdés komoly egyház-, sőt társadalompolitikai súlya: „Az egri káptalan igen jeles és tudós követe [...] azt mondá, hogy én az Istenben boldogult jezsuita atyákat sírjaikban háborgattam. Megvallom, legkisebb akaratom sem volt őket sírjaikban háborgatni, nem is háborgatom, mert félek, igen félek, hogy felébrednének. [...] Ha maguk megholtak is, élnek princípiumaik, melyekkel oly sok kárt tettek a világnak.” Idézi: Fazekas, 1999. Palóczy ugyanis igyekezett mindenféle, akár vallási kérdésekben is kompromisszumokat kötni, így ellenérzéstől hangos megjegyzése nem tekinthető szokványosnak. A „szabad” szó származékai a teljes beszédben hétszer fordulnak elő.
