Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Papp, Julien: 1848 Magyarországon: a katolikus egyház és a forradalom
96 Egyháztörténeti Szemle IX/2 (2008) De a dézsma témaköre távolról se meríti ki a katolikus egyháznak a magyar társadalomban elfoglalt helyével kapcsolatos rutákat. A továbbiakban felvetett kérdések se voltak újak, viszont a szólásszabadság légkörében ezek is kiéleződtek és egyidejűleg felszínre hozták a klérus belső tagozódását és ellentéteit. Már az 1843-44-es országgyűlésen az alsó papság egyik képviselője, Wurda Károly győri kanonok volt az, aki síkra szállt olyan reformokért, mint a felekezeti egyenlőség, lényegében az állam és az egyházak szétválasztása. Ezek a kezdeményezések akkor általános felháborodást keltettek a papság körében, Wurdát megfosztották mandátumától. A többfrontos veszély láttán a katolikus egyház mozgósított, szövetségesek után nézett és tervbe vette politikai sajtótermék létrehozását illetve támogatását.7 Az említett 1843-44-es diétát követően a püspökök és a káptalani követek több bizalmas összejövetelen tanácskoztak a követendő módszerekről. A káptalani követek 1844. október 27-én tartott külön értekezletükön úgy értékelték a helyzetet, hogy „mik ez ország gyűlésén szőnyegre hozattak, és az ellenzék által pártoltattak, ha csakugyan országgyűlési határozatokká válnak [...] a katolika egyház politikai jogait le fogják rombolni, mostani állását éppen úgy alásüllyeszteni, mint ez már más katolika országokban [...] megtörtént. Úgy van [...] Az egyházi rendnek, ha a közhiedelem szerént voltak e honban valaha kényelmes napjai, azok már elmúltak, a vihar fejünk felett zuhog, a filozófia, mint Franchonban, már itt is tárogatja diadalit.”8 A politikai mozgósítás egyik látható jele volt a katolicizmus és a konzervativizmus természetes szövetségének a hangoztatása. Ebben a szellemben írja 1847 márciusában a a konzervatívok lapjának vezércikke, mennyire „fontos, hogy a papok elveikben a radikalizmus mezejére ne tévedjenek, hanem a józan konzervatív párt elemeit növeljék, mint a klérusnak természetes szövetségesét. [...] A magyar klérusnak alkotmányos élete csak a konzervatív pártban vagyon, valamint a radikális [párt] reá nézve a halál mérgét hordja.”9 10 E néhány előzmény ismerete szinte magától értetődővé teszi, hogy a katolikus klérus nem homogén testületként reagált 1848. március idusára és az azt követő hónapok változásaira. A püspökök és az érsekek képezték a klerikalizmus illetve az egyházi kiváltságok védelmezőinek élcsapatát. Amikor Ausztriával kitört a háború, a felső papság kevés kivétellel a nemzeti függeüenség ügye ellen fordul."1 7 FA/.KKAS CSABA, Katolicizmus és konzervativizmus a XIX. századi Magyarországon. In: In: Múltunk, 2002. 3-4. sz. 427-475. p. [URL: http://mek.oszk.hu/02200/02214] 2008. március 8. « Uo. 9 Uo. 10 FAZEKAS CSABA: Dokumentumok Haynald Lajos esztergomi főegyházmegyei irodaigazgató felfüggesztésének történetéhez (1849. május-június). In: S%á%a dók, 2001. 1. sz. 163-170. p. [URL: http://mek.oszk.hu/02200/02214] 2008. március 8. (továbbiakban: FAZEKAS, 2001.)
