Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)

2008 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Baráth Béla Levente: Adalékok az Ecsedi Báthoriak 16. századi patrónusi tevékenységéhez és Nyírbátor reformációjához

Adalékok az Ecsedi Báthoriak 16.'századi patrónusi

29

nemesség körében is hamarosan visszhangra és gyorsan bővülő támogatói körre találtak/1 Az ország 1523/25-ben hozott lutheránus-ellenes törvényei, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd, de a gyulafehérvári püspök részéről is kezdettől fogva megnyilvánuló ellenállás miatt a — patrónusi jog keretén belül maradó — egyházi élet átalakítása nehezen lett volna elképzelhető befolyásos főúri támogatók nélkül. Jelentőségüket azonban nem szabad túlbecsülnünk.6 7 A reformáció első helyi patrónusai közül gazdagságával és befolyásával kiemelkedett a mohácsi csatában elesett országbíró fia, Kraszna és Közép-Szolnok vármegye főispánja Drágfi Gáspár. Birtokközpontjában Erdődön — protestáns lelkészek képzését célzó — iskolát is alapított, melynek vezetésével 1542-ben a neves reformátor-tanítót, Kopácsi Istvánt bízta meg. Rajta kívül olyan reformátorokat is pártfogásába vett, amilyen Derecskéi Demeter a Szilágyság reformátora, vagy Batizi András az ének és kátészerző reformátor volt.

A Szászföld reformációja kapcsán kialakult helyzet ösztönzően hatott az erdélyi püspökség északi területein, az akkor éppen I. Habsburg Ferdinánd király fennhatósága alatt élő reformpárti papság és vármegyei nemesség körében is. A szászokhoz hasonlóan ők is kísérletet tettek a régi egyházszervezettől elkülönülő, lutheránus szellemben átalakított istentiszteleti élet és egyházi rendtartás kialakítására. Ezt mutatja, hogy a reformá- tori tanok által a leginkább érintett szatmári és szilágysági területen a Drágfi Gáspár birtokközpontjának számító Erdődre zsinatot hívtak össze. Erre 1545-ben, a főúr halála miatt azonban már özvegye, Somlyói Báthori Anna védnöksége mellett került sor.

A régió egyházi életét radikálisan átalakító események ezután gyorsan peregtek:8 1550-ben a tordai országgyűlésen egyenjogúsították a lutheri

6 A reformációt Szatmár vármegyében támogató nemesi családok bő névsorát közli: KISS, 1878. 79-84.; ill.: SZÉLES ANDRÁS: A szatmári tiszt, tractus ekklé- siainak históriája. Bevez.: BALOGH GÉZA. Nagyvárad, 2007.

7 A kegyurak magyarországi reformációban játszott szerepéről legújabban ld. PÉTER KATALIN: Kényszer vagy választás. Bp., 2004. (továbbiakban: PÉTER, 2004.) 90-117. p.

8 A térség reformációja kronológiai vázának összeállításához a következő egyháztörténeti összefoglalásokat használtam fel: STNAY, 1911.; KISS, 1878.; BARCSA JÁNOS: A Tiszántúli Református Egyházkerület történelme. Debrecen, I. köt. 1906. (BARCSA, 1906.); Pokoly JÓZSEF: Az erdélyi református egyház története. I. köt. Bp., 1904.; S. SZABÓ JÓZSEF: A helvét irányú ref. elterjedése Magyarországon és Erdélyben. In: LOESCHK GYÖRGY: Kálvin hatása és a kál- vinizmus Európa keleti országaiban. Debrecen, 1912. 111-195. p.; RÉVÉSZ IMRE: A magyarországi protestantizmus története. Bp., 1925.; ZoVÁNYljENÖ: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Bp., 1922.; UŐ: A magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig. Bp., 1977. (Humanizmus és Reformáció 6.) (továbbiakban: ZOVÁNYI, 1977.); HORVÁTH JÁNOS: A reformáció jegyében. A Mohács utáni félszázad magyar irodalomtörténete. Bp., 1957.; A második Helvét Hitvallás Magyarországon és Mélius életműve. Szerk.: BARTHA Tibor. Bp.,