Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mercs István: A prédikáció műfajának "klasszicizálódása". Pázmány Péter, Csúzy Zsigmond és Török Damaszcén prédikációiról

92

Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007)

alkalmas arra, hogy az új filozófiai irányzatokat néhány rendkívül elnagyolt vonással, sokszor nem a releváns tényezőket megragadva vázolja a modem eszmék között nem járatos hallgató előtt, s ezzel elrettentsen. Az érintőleges említés mellett szól, hogy tüzetes tárgyalása szétfeszítené a hitszónoklat kereteit, és a sikertelen kivitelezés esetén kontraproduktíwá válhatna.

A késő-barokk retorikai gyakorlat hagyománya Török Damaszcénnél

A 19. század fordulójának prédikációirodalmát vizsgálva számtalan apró részlet érzékelteti, hogy a papság nem kövült meg saját, több évszázados gyakorlata által beidegződött argumentációjában, hanem — szem előtt tartva a tradíciót — a modern idők igényéhez igazodva új érveket, új érvelési stratégiákat épít be az eszköztárába. Ugyanakkor Török Damaszcén írásművészetében kimutatható az előző korszak irodalmi, retorikai hagyománya. Mielőtt a minorita prédikátor újszerűségére fordítanánk tekintetünk, nézzünk példát az erőteljes hangot megütő barokk retorikai hagyomány kontinuitására.

Ennek a hagyományozódás nyomainak tetten éréséhez egy a 16-18. század hitszónokainak körében gyakori, topikus jelleget mutató témájáról írt prédikáció részletes elemzését hívjuk segítségül. A vulgáris nyelvhasználat, a káromkodás kipellengérezése egyszerre interkonfesszionális és minden korszakban aktualizálható.28 Szinte minden számottevő szerző önálló beszédet szentel ennek tárgyalására, s emellett számtalan helyen érintőlegesen is felveti a kérdést.

Ilyen mellékes említésként valósul meg a következő Török Damaszcén citátumban is: „ez a szemtelenség már némellyeknél módivá vált úgy annyira, hogy még elméjek élességét is az illyen mesterségesen kiejtett tisztátalansággal mutogattyák. Keresztény! tartsd meg a beszédben a szemérmességet, mellyet még az okosan gondolkodó pogányok is megtartottak, akik azért a külömben elmés, de sok tisztátalan verseket iró Orrondi Ovidiust számkivetésbe küldötték, hogy a szemérmességet verseivel megsértette. Tartsd meg a beszédben a tisztaságot!” (T.D.IV/446.). Emellett az idézet arra is jó példa, hogy újabb adalékkal megvilágosítsa Török Damaszcén világi auktorokhoz és exemplumokhoz való megváltozott viszonyát.

c. minémü vala Arius, Sabellius, Manichaeus, Donatus, Jovinianus & c.” (E.T.486-87). Majd a továbbiakban minden eretnekséget külön-külön, tóle elvárható módon porig aláz.

28 Vő. CSORBA DÁVID: Egy eltűnt prédikáció margójára. Szentpéteri István: Ördög szára bordája. In: Esyhadtörténeti Szemle, 2001. 1. sz. 68-93. p. Elgondolkoztató, Hogy a káromkodás ellen szóló Szentpéteri István 1699-es protestáns prédikációja megközelítésmódjában és vehemens megnyilvánulásában mennyi, minden bizonnyal véletlen egyezőségre, allúzióra ad lehetőséget egy több mint 100 évvel később keletkezett katolikus hitszónoklat kapcsán. Mint látni fogjuk, a kárhoztatott formulák és a törvényi szigor terén sem tapasztalható jelentős elmozdulás ezen időszakban.