Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mercs István: A prédikáció műfajának "klasszicizálódása". Pázmány Péter, Csúzy Zsigmond és Török Damaszcén prédikációiról
86 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) megragadni. Ez egyben kísérlet arra is, hogy a megváltozott körülmények között kijelölje az eklézsia helyét. Még inkább szembeszökő az elmozdulás, ha összevetjük Török Damaszcén gondolatait Csúzy Zsigmond világi bölcsességről, bölcsekről vallott eszmefuttatásával. „Némellyek, a pogány bölcseket értik; kik, pallérozott színes írásokkal, és mézzel folyó ékes beszédekkel, nézőknek nézvén, és mestereknek magokat, sok szép dolgokat emlegettek a tekélletesről, és jó erkölcsről, noha magok a pogányságnak setétségében tévelyegtek, és amit szóval tanétottak, feslett példájokkal azt elrontották; [az ilyen ember...] az egek sarkai körül foglallatoskodik, és az emberekkel semmit vagy igen keveset gondol [ezért úgy gondolják, hogy az Ur...] miképpen az egeket magának tartya, úgy a földet &c. az emberek fiainak adta, hogy azzal kedvekre éllyenek. Vagy, fortélyos csalárdsággal palástolván, s Machiavellussal béllelvén mindeneket; a jót is gonosznak, a gonoszt is jónak tettetik; és úgy árúllyak a czigánnyal sült béna lovokat: czifra czégér alatt zeverliczájokat, és úgy adgyák föl, a büdös húst jó lével, és úgy is öntik alád ravasz forrojokat...” (E.T.481-82)11 Csúzy tehát a rá jellemző vehemenciával elutasítja, hogy világi filozófia — még ha csak elenyészően kis mértékben is — de nyerhet eszkatologikus értelmet. A pálos igehirdető a diadalmas egyház szónoka, aki az abszolút igazság birtokosának aspektusából argumentál, így számára a hit a végső cél, ami egyben az Istennek tetsző életet is jelenti. Ezzel ellentétben Török Damaszcén megváltozott történelmi-társadalmi környezetben működik, egy olyan átmeneti korban, amikor az egyháznak újra kell definiálnia magát. Számára a hit már nem maga a végső cél, hanem eszköz, amely által az istenes keresztényi élet megvalósulhat, az üdvtörténet beteljesedhet. Török Damaszcén argumentációjának lényege, hogy bár nézeteik cáfolására kiaknázza a világi személyek erkölcsi-magatartásbeli hiányából származó retorikai lehetőségeket, de nem mossa egybe az auktorok filozófiai tanait és életvitelét. Ehelyett inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy a legbölcsebb tanítás sem nyújthat bizonyosságot, ha nem vetik alá magukat az isteni gondviselés irgalmának. Az egri minorita prédikációs kötetének szembeszökő sajátossága a marginális jegyzetekben megadott auktorok hiánya. Természetesen nem mellőzi a tekintély elvet, a szövegtestben sok esetben, de szinte csak bibliai hivatkozás esetén pontosan közli citátumai eredetét. A minta, Pázmány auktortisztelete egyaránt eredeztető a humanista filológia forrástiszteletéből és a körvonalazódó barokk stílus elváráshorizontjából. Ez utóbbi Csúzynál és kortársainál realizálódik teljes 11 Lukácsy Sándor Csúzy Zsigmond udvari viselkedés ellenében elfoglalt álláspontjából kimutatja, hogy a pálos hitszónok az ateizmus veszélyét elsősorban a magasabb társadalmi körökben forgo- lódókra érti. Vö. LUKÁCSY SÁNDOR: Az állam lelke: Machiavelli és a régi magyar egyházi irodalom. Tn: UÓ.: A végtelen jövő: Irodalmi tanulmányok. Bp., 1998. 61-69. p.
