Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mercs István: A prédikáció műfajának "klasszicizálódása". Pázmány Péter, Csúzy Zsigmond és Török Damaszcén prédikációiról
Mercs István: A prédikáció műfajának „klasszicizálódása’ 85 „zárójelbe” foglalta az elhangzottakat, s újfent megfogalmazta a tételmondatot. A beláttatás közösségi tapasztalatokon történő volta természetesen előfordul a korábbi egyházi szerzők munkáiban is. Leginkább Pázmány Péterre jellemző ez az eljárás. A Pázmányt követő évtizedek prédikátorai azonban a barokk jegyében nagyobb teret engedtek a vallási miszticizmusnak, a racionalitáson felül álló hitnek.10 Az auktorhasználat Az indulat — amely szónak szövegbeli jelentése érzelemnek felel — által vezérelt cselekvés megfeddésében érezhetünk némi közhelyes ízt, de az egri minorita esetében helyesebb, ha a felvilágosodás érzelmek primátusát hirdető elveinek vitatását fedezzük fel benne, mivel a kötet számtalan locusa ezt igazolja. Hasonló értelemben, s hasonlóan érezhető ellenszenvvel használja az érzékenység szót is. Török Damaszcén több prédikációjában feszeged a felvilágosodás érzékenységkultuszának hatására bekövetkezett változásokat, amely az egyház státuszának megváltozását is eredményezi. Az esetek többségében meglepő módon olyan igehirdetői magatartást vesz fel, amely a korábbi évszázadok gyakorlatával összeegyeztethetetlen. Nem alapjában tagadja a világi bölcselkedés tanításait, sőt megengedi, hangoztatja, hogy a főbb esztétikai és erkölcsi kategóriák ennek a fényénél is megismerhetőek. „Valameddig igaz az, hogy a természet világánál is bizonyos tselekedeteket jóknak, másokat roszszaknak ismér, az is igaz, hogy ha a megismért jót nem tselekszi, nem boldog. Aki az emberi nemes természetről nemessen gondolkodik, tudgya mondásomnak igazságát. De egyedül a puszta emberi okoskodással nem tselekszi. Mert a mi akaratunk roszra igen hajlandó, a jóknak gyakorlása nehéz, a jók melyeket az érzékenység tapasztal, sokkal inkább édesgetnek bennünket azoknál, mellyeket tsak az értelem által ismerünk, a jelenvalóktól inkább félünk, mint a jövendőktől, gyakran a párt ütő indulatok gerjedeznek bennünk, azért noha láttyuk a jót, még is a roszszat követtyük.” (T.D.IV/34.) Mindenképp szokatlan, hogy nem az elutasítás, nem az elzárkózás gesztusával él, hanem az új eszmerendszer és a vallás tanításának egymáshoz való viszonyát igyekszik meghatározni, a két (egymást kizárónak tartott) világfelfogást kölcsönhatásukban kívánja 10 A Ilit cikkelyeinek homályosságára vonatkozó megállapítás Török Damaszcénnál is előfordul, de inkább csak topikus elemként, a következő részletben ekként: „Egy Naturalista, az az: természeti okoskodáshoz ragaszkodott ember azt mondgya: Tudom. Egy Matematikus aki tsak mérésekben, és számvetésekben foglalatoskodik, azt mongya: Látom. Egy Sceptikus aki mindent kétségbe hoz, azt mongya: Kételkedem. De egy Keresztény, aki a hit titkait kijelentő Istennek tsalhatatlan igazságához támaszkodik, azt mongya: Hiszem. Nem mongya ő, látom; mert tsak reménységgel él, s nem is láthattya a láthatatlan hitbéli dolgoknak valóságát. Nem mondgya, kételkedem; mert biztos abban, hogy az Isten aki szólott, se maga nem tsalathatik, se mindeneket meg nem tsalhat. Azért tsak azt mongya; Hiszem.” (T.D.158.)
