Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: Jaross Béla a békemozgalom éveiben
Jaross Béla a békemozgalom éveiben 141 sok kinevezésének történetét azzal kezdi, hogy Márton Áron püspök Boga Alajost és Sándor Imrét a székeskáptalan előtt jelölte ki, tehát nem titokban. A későbbiekben viszont mégis ellentmondásba keveredik, amikor arról beszél, hogy Kovács Bélát Jakab Antal titokban bízta meg, egy tanú — Ferenc András plébános — előtt. Márton Mózes és Kovács Béla Jakab Antal által történt jelöléséig ugyanazokat a személyeket sorolja fel, amelyeket a fentiekben a tényleges ordináriusok esetében már bemutattunk. Viszont egyházjogi csúsztatásokat lop be előadásába. Miközben arról beszél, hogy mi az ordinárius jogköre, egyszer sem említi a titkos jelzőt. Minden átmenet nélkül kiemeli, hogy a megyéspüspök meg kell jelenjen a székeskáptalan előtt, s igazolnia kell magát. Az egyházmegyés püspök „posessio”-ba való helyezésének valóban ez a formája, s idézi is ehhez az 1950. június 8-i dekrétumot. Azt viszont már nem pontosítja, hogy ez miért vonatkozik az ordináriusra is. Talán számít arra, hogy Ba- ráth Béla már ismertetett leveléből ez már átment a köztudatba. Céljának megfelelően kiemeli, hogy 1950. április 3-án maga Jakab Antal is megjelent a székeskáptalan előtt, kilépve a titkosságból. Csak ennek vázolása után vonja le a következtetést: „possesiohoz helyezés nélkül nincsen ju- risdikciója az ordináriusnak”. „Az ordinárius ha akar, maradhat titokban, de akkor is köteles possesióba lépni.” Tehát elméletileg a jelentkezés után az ordinárius elrendelheti a káptalannak, hogy tartsa titokban a jelentkezését. Arra hivadcozik, hogy egy egyházmegye sem tud olyan rendelkezésről, hogy az ordináriusnak htokban kell maradnia. Jakab Antal két jelöltjével (Márton Mózes és Kovács Béla) kapcsolatosan rámutat, hogy „a káptalan tudta, hogy az ordináriusnak jelentkezni kell és várta is a jelentkezést. A kormánytól jöttek a rendeletek, kellett valaki aki az iratokat rendezze, elválaszolja, paptestvérekkel közölje”. Újra csak ellentmondásba került itt, hiszen burkoltan bevallja, hogy az ordinárius titokban volt — ennek okára nem kérdez rá —, illetve, hogy az államhatalom hatására igyekeztek megszüntetni ezt a titkosságot. Mivel a jelentkezés természetesen elmaradt, Faragó a kőrősbányai58 kényszerlakhelybe kényszerített Scheffler János működési engedély nélküli szatmári püspökhöz fordult jogi eligazításért. Faragó szerint Scheffler azt tanácsolta, hogy „minden áron meg kell tudni, hogy ki az ordinárius. Ha nem lehetséges írásban, akkor személyesen el kell menni mindegyik paphoz, és ki kell kutatni okvetlen ki az ordinárius”. A tanácsot elfogadva a káptalan meg is tette a felhívást, viszont időközben — szintén Faragó szerint — Márton Mózes és Kovács Béla megállapodtak abban, hogy „mivel Márton Mózes beteges és nem jogász, [...] lemond, és Kovács Béla vegye át a jurisdikciót. írásban csinálták meg a megállapodást, de az írás a pénzbeváltáskor történt Márton Mózes letartóztatása miatt nem érkezett Fehérvárra. Azután Kovács Béla jelentkezett a káptalannál, hogy 1951. június 13-án Jakab Antal őt bízta meg Ferenc 58 A7. erdélyi érchegység egyik kis plébániája. Sokáig ferencesek látták el.
