Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hollósi Gábor: A debreceni Jog- és Államtudományi Kar Egyházjogi Tanszékének története (1914-1949)
A debreceni Jog- és Államtudományi Kar Egyházjogi Tanszékének 1 17 okfejtése egyébként minden tekintetben összhangban áll az említett szabályzat rendelkezéseivel. Megjegyzem még, hogy az egyházjogi tanszék remélhetőleg minél korábbi időpontban történő betöltésével erre a kivételnek tekinthető kari állásfoglalásra szükség nem lesz és a különvéleménybe foglaltak tárgytalanná válnak. [...] Budapest, 1947. évi április hó 10.-én. A miniszter rendeletéből: dr. Zsebők Zoltán miniszteri osztályfőnök A tanszék betöltése megkezdődött ugyan, de annak folyamata igencsak akadozva haladt. Pályázat Boleratzky Lórándtól, a miskolci evangélikus jogakadémia nyilvános rendkívüli tanárától és Papp Gézától, kábái református lelkipásztortól érkezett, kettőjük közül csak az előbbinek volt, pontosabban folyt a magántanári képesítése. „...Meg kell mondanom, hogy a pályázat eredményét nagyon gyöngének találom. [...] Annakidején, amikor a tanszék betöltése először szóba került, módom lett volna felhívni a kar figyelmét néhány olyan emberre, akit a pályázatban részvételre felhívni, vagy esetleg még meghívni is lehetett volna. Azonban, — nem lévén a Magyar Közlöny olvasója, — magamnak is csak március elején jutott tudomásomra, hogy a kar az egyházjogi tanszékre pályázat kiírását elhatározta és hogy már van is rá pályázó. Nem szólva Móra Mihályról, aki időközben Szegedre ígérkezett, lehetett volna gondolni sub auspiciis gubernatoris doktorunkra, Visky Károlyra [...]. Továbbá csak volt tanítványaim nevét említve: Trócsányi Lászlóra [...], Kulcsár József miniszteri tanácsosra [...], dr. Kálmán Sándor hajdúböszörményi lelkipásztorra A szűkös eredménynek /: még a nem régiben habilitált magántanárunk [Novák István] sem pályázott :/, bizonyára nem csupán az az oka, hogy a pályázati hirdetmény a Magyar Közlönyben nem a szokásos bővebb terjedelemben, hanem szinte eldugva csak egy pár sorban látott napvilágot. De egyéb körülmények is. így az, hogy az egyetemi tanárságnak nincs többé vonzó ereje. Valamikor gondtalanul élhettek az egyetemi tanárok és gondtalan öregségnek nézhettek elébe. Most igen gyönge javadalomért kell végezniük igen súlyos szellemi munkájukat és öregségükben kevesebb nyugdíjra van kilátásuk, mint amit jó- ravaló tanítványaik nagy része már elérhetett. [...] .. .Tudom, a kar tagjai előtt nem kellene védekeznem az ellen a kellemetlen feltevés ellen, hogy a tanszék betöltésének az ügyét el akarom húzni azért, hogy még tovább is az egyetem körében maradhassak; egy félszázadon át éppen eleget szolgáltam [...]. Ezért nem jövök azzal a javaslattal, hogy hirdessen a kar hosszabb határidővel újabb
