Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - TANULMÁNY - Tengely Adrienn: Az egyházak és a nemzetiségi kérdés 1918-ban
Tengely Adrien: Az egyházak és a nemzetiségi kérdés 31 Azonban egyes történészek szerint a Romániához való csatlakozás az ortodox és a görög katolikus papság számára egyáltalán nem volt ilyen magától értetődő, sőt, súlyos aggodalmakat keltett, bár a nemzeti lelkesedés kétségtelen volt. Jancsó Benedek: A. román irredentista mozgalmak története című munkájában így jellemzi a román papság hozzáállását a kérdéshez: „A román nemzetiségpolitikai törekvéseknek kezdete óta a legerősebb támasza, sőt, a régebbi időszakokban majdnem egyedüli harcosa volt a mindkét felekezetű (görög katholikus és görög keleti) román egyház papsága. A Romániával való egyesülés gondolata azonban súlyos aggodalomként nehezedett e papság többségének lelkére. A görög katholikus román papság gondolkozóbb tagjai egyáltalán nem haboztak nyíltan is kijelenteni, hogy miután Romániában a görög keleti az államvallás, attól tartanak, hogy a feltétel nélkül való egyesülés következményeképpen egyházuk katholikus jellege veszedelembe jut. A görög keleti egyház papjai pedig egyházuk autonómiáját féltették, miután tudták, hogy Romániában az államvallás rangjával dicsekedő görög keleti orthodox vallás egyházának egyáltalán semmiféle autonómiája sincs és ennek következtében ők sem maradhatnak az eddig élvezett autonómia birtokában, hanem egyszerű játékeszközei lesznek a politikai hatalom mindenkori birtokosainak, mint a romániai görög keleti egyház, amelybe egyesülés esetén a kánonjog rendelkezései értelmében egyszerűen bele fognak olvasztatni.”174 Bár mint láttuk, a gyulafehérvári döntés után a román egyházi vezetők már mindenféle közösséget megtagadtak a magyar kormányzattal, úgy tűnik, az mégis próbált még egy utolsó adut kijátszani. Az pedig a két román egyház ellentéteinek kihasználása volt. Nem ismerjük pontosan a kormány terveit arra vonatkozóan, hogy ezt pontosan hogyan is gondolta, de valószínűsíthető, hogy meg akarták próbálni a görög katolikusokat az ortodox románoktól és így Romániától is elidegeníteni, hogy újra a latin kultúrkörhöz tartozó Magyarország felé forduljanak. A kormány Csernoch véleményezését kérte az ügyben, aki azonban óva intett attól, hogy a két román egyház viszályába beavatkozzanak, mivel azzal igen veszedelmes területre lépnének. Szerinte úgy is csak a görög katolikusoknál találhatnának valami csekély érintkezési felületet, ha „erősebb szoron- gattatás éri őket. (...) Az önálló és függeden Magyarországtól aligha várnak a román egyesültek [a görög katolikusok] a katholicizmus számára intenzív védelmet az orthodoxia ellen, úgy, amint a múltban várták az osztrák-magyar monarchiától. Inkább a rokon latin fajoktól várják az erősítést és bíznak kulturális fölényökben. Az orthodoxok pedig éppen nemzeti és vallási exclusivitásuknál fogva minden idegen beavatkozást 174 JANCSÓ BENEDEK: A román irredentista mozgalmak története. Máriabesnyő-Gödöllő, 21)04. 428. P-
