Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Fedeles Tamás: Molnár Antal: A bátai apátság és népei a török korban
230 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) A megcsappant kanonoki bevételek növelésének új módja a különböző, aló. század folyamán megszűnt szerzetesrendi apátságok, prépostsá- gok titulusainak megszerzése lett, melyekhez a töredékesen fennmaradt javadalmak, illetve az azokhoz tartozó egykori (sok esetben fiktív) birtokokra vonatkozó jogigény tartoztak. A szerző szellemes megfogalmazása szerint a javadalmasok „tehát valahogy úgy lépegettek előre az egykori szerzetesi javadalmak egyre bonyolultabbá váló rendszerében, mint a középrétegből kiemelkedő társaik a püspökségek sorában”. A közel száz apáti és préposti titulus, melyeket az uralkodók adományoztak a 17. században, jelentős hányada mindössze címében élt tovább, azaz nem rendelkeztek tényleges jövedelmekkel. Mégis fontos volt adományozásuk, hiszen ezzel tartották fent voltaképpen az intézményekre és birtokaikra vonatkozó jogigényt. A reális javadalommal nem rendelkező, hódoltsági területen fekvő egykori apátságok és prépostságok címeit elnyerő kanonokok közül elenyésző azon személyek száma, akik konkrét lépéseket tettek az intézmények egykori birtokainak visszaszerzése (restaurációja) érdekében. Ezek közé tartoznak a 17. századi bátai apáti címet (is) viselő javadalmasok, akiknek a birtokok megőrzésére, visszaszerzésére, igazgatására, és az apátság falvaiban élő hívek pasztorálására irányuló törekvései a relatíve gazdag forrásanyagnak köszönhetően szemléletesen bemutatható. A második fejezet a bátai apátság birtokainak kormányzását tárja az olvasók elé (39-72. old.). Az intézmény első nem bencés apátját 1613-ban nevezte ki az uralkodó, majd ezt követően a hódoltság időszakában ösz- szesen 11 személy viselte a címet. Közülük mindössze egyetlen személy származott főnemesi családból (Pálffy Tamás), és ugyancsak egy illető (Jany János) volt külföldi (itáliai) eredetű. A fennmaradó kilenc fő köznemesi, illetve polgári család sarja volt. Az apátok közül kilencen egyúttal egy-egy káptalanban is javadalommal rendelkeztek. Valamennyien felsőfokú tanulmányokat folytattak korábban. Kiemelkedő személyiség volt közülük Veresmarti Mihály, aki református prédikátorként működött, majd katolizálását követően Pozsonyban jutott kanonoki stallumhoz, majd a bátai apáti címet is elnyerte; Podhragyay István a Jézustársaságot elhagyva lett nyitrai kanonok, majd bátai apát. Az apátság az 1539-es török támadás következtében pusztult el, azonban maga Báta település a környező, egykor a birtokát képező falvak egy része is lakott maradt. A magyarok lakta kisrégió az adóztatás szempontjából sem volt érdektelen a korona számára, továbbá a Katolikus Egyház tolnai központjai közül a környéken egyedül a bátai apátság (pontosabban címe) volt alkalmas a birtokrestauráció megvalósítására ([Duna] földváron, [Báta] széken, Szekszárdon oszmán közigazgatási központ, ill. vár állt). Az apáti címet elnyerők igyekeztek a hajdani birtokokra vonatkozó információkat összegyűjteni. A birtokokra vonatkozó egykori okleveleket a különböző archívumokban igyekeztek felkutatni, míg a másik módszer a korszakban általános tanúvallatás volt.
