Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Fedeles Tamás: Molnár Antal: A bátai apátság és népei a török korban
Recenzió 231 A két lépcsős birtokigazgatás külső apparátusának élén a tiszttartók álltak. Feladataik közé tartozott: a települések hódoltatása, kapcsolattartás a parasztok képviselőivel, az egykori birtokok felkutatása, az adók továbbítása, a falvak védelme a végvári katonáktól, stb. A legfontosabb feladat a jobbágyok közül választott megbízottakra, az un. parasztispánokra hárult. Ok „alkudtak meg az adóról az apáttal vagy megbízottjával, ők gyűjtötték össze és vitték vagy küldték fel a járandóságokat a királyi országrészbe”. Az apátság falvainak birtokközpontja Decs település volt. Az 1660-as évektől az apátok számára ugyan csekélyebb, ám biztos bevételi forrást garantáló bérbeadás (árendálás) is adatolható. Általánosságban érvényes megállapítás, hogy a hódoltság területén lévő egykor ténylegesen az adott egyházi intézményhez tartozó birtokok mellett voltak igényelt (fiktív) települések is. A bátai apátság esetében is hasonló volt a szituáció. Összesen négy települést, Bátát, Nyéket, Pilist és Decset tudtak rendszeresen adóztatni, noha 1669-ben ezeken kívül még 28 települést felsoroltak. Ideiglenesen sikerült még a Bodrog megyei Szeremle lakóitól adót szedni. Megjegyzendő azonban, hogy e települések közül csak Báta és Szeremle tartozott a középkori bátai apátság birtokai közé. A négy település adóinak összege a vizsgált időszakban 20—30 forintról 100—130 forintra emelkedett. Molnár Antal hangsúlyozza az apátok birtokrestaurációjának fontosságát a négy település későbbi története szempontjából, amikor arra irányítja figyelmünket, „hogy egy tájegység (jelen esetben a Sárköz) magyar részre való közös adózása és ezáltal egységes birtoktestté válása, a középkori széttagolt birtokstruktúrával szemben, a természetföldrajzilag, etnikai jellegét és műveltségét tekintve is egybetartozó térség kistáji integrációját erősítette”. A harmadik fejezetben (73-83. old.) Veresmarti Mihály Intő s tanító levele. munkájának elemzésével mutatja be a szerző a konvertita református prédikátor pasztorációs törekvéseit. O nemcsak az elnyert apáti címet és az ahhoz tartozó bevételi forrásokat tartotta fontosnak, figyelme az apátság falvaiban, elsősorban a Bátán élő lakosság lelki gondozását sem kerülte el. A pécsi jezsuita misszió tagjaira bízta a bátai híveket. A faluba saját munkája mellett eljuttatta Káldi György Szentírás-fordítását, a római szertartáskönyvet, melyre a szentségek kiszolgáltatása során volt igen nagy szükség. Veresmarti említett munkájával 1633-ban készült el, tulajdonképpen saját megtérésének történetét mutatja be. A könyv voltaképpen a hódoltság területén élő parasztok számára kívánta összefoglalni a katolikus hit védelmének legfontosabb ismérveit. Erre szükség is volt, hiszen a bátaiak Dunaszekcsőre jártak át szentmisét hallgatni, majd 1620-ban református prédikátort szerződtettek. A könyv második részét a fentebb említett okmánytár alkotja (85-150. old.) Az 59 levél döntő többsége magyar nyelven íródott. Ezek elsősorban a Szlovák Állami Levéltárban (Pozsony) találhatóak, e mellett egy levelet a
