Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Fedeles Tamás: Molnár Antal: A bátai apátság és népei a török korban
Recenzió Molnár Antal: A bátai apátság és népei a török korban. Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2006. (METEM könyvek, 56.) 169 old. Immár hatodik monográfiájával lépett a történész, egyháztörténész szakma és a nagyközönség elé Molnár Antal. Az idei esztendő tavaszán, a METEM kiadó gondozásában megjelent munkája is a török uralom alatt működő katolikus egyházi intézményeket bemutató sorozatba illeszkedik. Ezúttal a Tolna megyei Báta egykori bencés monostorának apáti címét viselő, 17. századi egyháziak birtokrestaurációs törekvéseit állította vizsgálata középpontjába. A könyv a szerző korábbi munkáitól eltérően ezúttal nem a főpapság által a hódoltság területén élő hívek lelki gondozására küldött világi papság, licenciátusok, valamint a ferences barátok, és a jezsuita atyák tevékenységével foglalkozik, hanem az egyházi társadalom középrétegét adó kanonokok működésével. Ez annál is szembetűnőbb, mivel eleddig a magyar historiográfia 16-17. századot feldolgozó munkáiban az ilyen irányú vizsgálatok egyáltalán nem kaptak hangsúlyt. Új, eddig tulajdonképpen ismereden területet mutatott be szerző, hiszen ezúttal a Tolna megyei Sárköz mikrorégióját vizsgálja. Feldolgozásához primer forrásként 59 levelet használt fel az 1613 és 1685 közötti időszakból, melyek közül a pozsonyi káptalan magánlevéltárában fennmaradt 22 darabot korábbi történetírásunk egyáltalán nem ismert. A két nagy tartalmi egységből álló munka első része (7-83. old.) alkotja a tulajdonképpeni monográfiát, mely a bevezetést követően három fejezetre tagolódik. Elsőként az egyházi középréteg 16-17. századi jelenlétét mutatja be a szerző. A középkorban oly virágzó székes- és társaskáptalanok döntő része a 17. század elejére az enyészeté lett, mindössze az intézmények 20%-a folytathatta tovább működését. A kanonoki stallumok száma azonban még ennél is jelentősebb mértékben csökkent, ugyanis a középkorban 600 főre becsült káptalani tagság a 17. században már csak 100 főre tehető. Úgy látszik, hogy a hódoltság korának kano- nokjai a középkori helyzettel analóg módon elsősorban a köznemesség és a polgárság soraiból kerültek ki. A főnemesség (a középkorban bárók, mágnások) és a jobbágyság reprezentációs aránya csekély. Lényeges különbség mutatkozik meg a külföldiek javadalomnyerésében, ugyanis a középkorral ellentétben a 17. században igen csekély a külhoniak aránya. Ez elsősorban az egyes prebendák értékének jelentős csökkenésével áll egyenes arányban. A kanonokok sokkal kevésbé játszottak fontos szerepet a művelődésben, mint középkori társaik. A káptalanok a stallumok erős presztízsvesztesége következtében az újkorban nyitottabbakká váltak. Ugyancsak fontos különbség, hogy a 17. században elenyésző a valódi javadalmak kumulálása, melyben Molnár az egyházi reformok (elsősorban a Tridentinum) érvényesülését látja.
