Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bandi István: Adalékok a Pápai Magyar Intézet történetéhez, állambiztonsági módszertani megközelítésben
Bandi István: Adalékok a Pápai Magyar Intézet 177 Az eljárás az ilyenkor már megszokott módon kezdődött, előbb információt gyűjtöttek a célobjektumról, jelen esetben a PMI-ről: „A római követségünk irattárából összegyűjtöttük azokat a vonatkozó irattári anyagokat, amelyek [...] a Pápai Magyar Egyházi Intézet jogi helyzetére, működési szabályzatára és gyakorlati tevékenységére.”11 vonatkoztak.. Hasonló adatgyűjtés folyt hazai területen, ahol az új objektum „feltöltése” érdekében a kezdeti időszakban a megyei szerveken keresztül, hálózati úton megszerezték a püspökök által római továbbtanulásra számításba vett jelöltek névsorát. Párhuzamosan ellenőrizték, hogy a püspöki kar döntése után, továbbtanulásra kijelölt személyek között szerepeltek-e azok a potenciális hálózati személyek, akiknek operatív szerepet is szántak a tanulmányok folytatása mellett. Az 1965 áprilisában összeállított közös III/I és III/III intézkedési tervben konkrétan megjelölték, hogy az „1965 év őszén kiküldendő hallgatók között legalább két kiképzett, rutinos, megbízható ügynököt helyezünk ki”.12 Egy objektumba több hálózati személy kiküldése azért volt előnyös, mert így a hálózati ellenőrzés is biztosítva volt. A kezdeti nehézségek után és az első évek tapasztalataira építve, kialakult egy hatékony módszer, amelynek az volt a lényege, hogy megkeresték mindazokat az egyházi személyeket, akik potenciálisan PMI hallgatókká válhattak. Két eljárást dolgoztak ki arra, hogy a püspökök jelöltjei közé bejuttassák az operatív céloknak megfelelő jelöltet: Az első csoportot azok alkották, akik bízva saját képességeikben, önként jelentkeztek püspöküknél továbbtanulási kérelmükkel. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az egyházmegyékben és a püspökségeken működő hálózatokon keresztül a szervek tudomást szereztek azokról a személyekről, akik jelentkeztek a püspöküknél továbbtanulási céllal. Az operatív úton megszerzett információk alapján az önként jelentkezőt tanulmányozás és ellenőrzés alá vonták. A második csoporthoz tartoztak azok, akiket az operatív tisztek ösztönöztek jelentkezésre. Ebben az esetben a közös intézkedési terv idevágó bekezdése magáért beszél: „a meglévő ügynöki hálózatból kiválasztjuk a külföldi foglalkoztatásra legalkalmasabb ügynököket, a tartó szerv bevonásával ellenőrizzük, felkészítjük, továbbtanulási kérelmet nyújtatunk be velük, és az egyházmegyéknél vezetői körökben foglalkoztatott hálózatunkon keresztül beajánljuk őket a püspökök által kihelyezésre szánt hallgatók közé.”13 Ezeket a személyeket, az operatív pszichológia szabályainak megfelelően14 alaposan tanulmányozták és ellenőrizték. A következő '1 ÁBTL 3. 1. 5. 0-20011. „Palota” fn. d. 35. p. 12 ÁBTL 3. 1.5. 0-20011. „Palota” fn. d. 44. p. 13 ÁBTL 3. 1. 5. 0-20011. „Palota” fn. d. 45. p. 14 ÁBTL ÁB 280. IVANIN, G. I.: Az operatív pszichológia néhány kérdése. Készült az állambiztonsági szervek gyakorlati munkásai, valamint a csekista tanintézetek speciális tudományokkal foglalkozó tanárai számára. Moszkva, 1973. A kötet részletesen taglalja azokat a pszichológiai eszközöket
